2024-10-01 |
...
Hajdú Zsigmond régész a Déri Múzeum főmúzeológusa nyugdíjba vonult. Ez persze nem jelenti azt, hogy az intézmény már nem számít szakmai munkájára, hiszen még most is színes előadások, tárlatvezetések részese. A szakember több nagy autópálya ásatás vezető régésze volt Hajdú -Biharban.

Hajdúböszörményben nőtt fel és a történelem iránti intenzív érdeklődése valamint a természet a föld közelsége irányította a régészeti pálya felé. Már érettségizett, amikor az első ásatáson részt vehetett, ez még inkább megerősítette elhatározását, hogy a földben rejlő múlt titkait kutassa. Kezdetben az őskor, később az ókor keltette fel érdeklődését. A fővárosban végzett az egyetem történelem-régészet szakán, 1987 augusztusában került a Déri Múzeumba, azóta itt dolgozott. Úgy gondolja, hogy bár ma már sokkal fejlettebb technikai háttér segíti a feltárásokat és a rekonstrukciót, de a régészet magasztosabb célja, hogy segítsen meglátni a történelem és a világ fejlősédének összefüggéseit.

Kiemelés:
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt