A Tiszántúli Református Egyházkerület 1557-ben jött létre a debrecen-nagyváradvidéki és szatmárvidéki szuperintendentiák egyesülésével. A magyar reformátusság e legnagyobb területű egyházkerülete 14 egyházmegyét foglalt magába: a beregit, biharit, érmellékit, máramarosit, békésit, debrecenit, szatmárit, szilágyit, szabolcsit, zarándit, nagybányait ugocsait, nagykunságit, középszolnokit. 1821-22-ig ebben annyi változás történt, hogy a zarándi egyházmegye elnéptelenedése miatt megszűnt. Az 1821-22-ben tartott generális konvent a máramarosi és ugocsai egyházmegyéket összevonta, a debrecenit és biharit megosztotta (új: alsószabolcs- hajdúvidéki, illetve nagyszalontai) a szilágyit pedig Erdélynek engedte át. 1909-től a felsőszabolcsi ketté vált. (új: középszabolcsi) Legnagyobb fejlődésen a békés-bánáti egyházmegye ment át, amely területileg is, népességét tekintve is kerületi nagyságúra nőtt. A kerület egységes életének Trianon vetett véget. Területéből és népességéből jutott Csehszlovákiának, Romániának sőt a Szerb-Horvát államalakulatnak is . A megmaradó többnyire csonka 11 egyházmegye alkotta a továbbiakban a Tiszántúli Egyházkerületet.1938- 39-ben kiegészült a régi területének egy részével a kerület, de ez csak 1945-ig tartott. Ezt követően annyi változás történt a visszaálló 1938 előtti állapothoz képest, hogy a békés-bánáti egyházmegye békésire és csongrádira oszlott, a debreceniből kivált a debrecen-városi egyházmegye. 1952-ben, már állami beavatkozásra, alkalmazkodva a közigazgatási megyék határaihoz, 9 egyházmegye szerveződött: bihari, békési, csongrádi, debreceni, hajdúvidéki, nagykunsági, nyírségi, szabolcs-beregi és szatmári. A tiszáninneni egyházkerület megszüntetésével illetve jelentős részének tiszántúlhoz csatolásával 1953-tól 1957-ig, tiszáninnen önállóságának visszanyeréséig, tiszavidéki nevet viselt a megnövekedett kerület. A gyülekezetek száma ma 410. Jelenleg nem a legnagyobb területű, de a legnépesebb kerület Magyarországon.