Évente több iskolába is ellátogatnak az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének munkatársai. Az idegennyelv tanulást/tudást középpontba helyező „Amerika Napok”-ra...
Tovább...
A lépést komoly, a horgászokkal folytatott konzultáció előzte meg. Az új stratégia célja, hogy javuljanak a horgászat feltételei, erősödjön a közösség és Magyarország vizei még...
Tovább...
A 10-20-30-40-50-60 és 70 éve konfirmált egyháztagokat köszöntötték úrvacsorai istentisztelet keretében Karcsán. A helyi gyülekezet előtt a résztvevők megerősítették korábbi...
Tovább...
Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy igazi vízitúra paradicsommá váljon, ám a jelenlegi adatok alapján sok lehetőség kihasználatlan ezen a területen – mondta el...
Tovább...
200 évvel ezelőtt történt a település földesuraitól való megváltakoztatása. Komoly erőfeszítésébe került ez a későbbi város lakóinak. Nyíregyháza történetéról Kujbusné Dr. Mecsei...
Tovább...
Az iskola 1656-ban indult református intézményként, majd 1948-ban elvette az állam. 2010-ben fogalmazódott meg a pedagógusokban és a szülőkben, hogy ismét református gimnáziumként...
Tovább...
2024-ben a Magyar Gyermekorvosok Társasága fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. A jubileumi esztendőben együtt ünnepel a szintén százéves Debreceni Gyermekklinikával, a...
Tovább...
November 17-én, hálaadó alkalmon emlékeztek meg a Debrecen- Szabadságtelepi Református Egyházközségben a templomuk felújításáról, amelyre egy belső tűz miatt volt szükség. A két...
Tovább...
Az irgalomra lenne a legnagyobb igény - mondja Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora. Irgalom nélkül nem is élhetnénk, hiszen csecsemőkorunkban számos ember irgalma...
Tovább...
Az angol tanulás, a kulturális csereprogram, a különböző hivatások megismerése áll a programok középpontjában, hiszen autentikus vendégektől hallhatják az idegen nyelvi hangzást,...
Tovább...
Évről évre nő a diákszám a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben, ezért az iskolák is fejlesztésre, bővítésre szorulnak. Az előző tanévben két kollégium került át a DSZC...
Tovább...
A seregélyek távoltartása a gyümölcsösöktől és más termésektől minden évben nagy gondot jelent a gazdálkodóknak. Ezek a madarak ugyanis képesek nagy károkat okozni, és a...
Tovább...
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima Díjakat november 9-én nagyszabású gála keretében adták át a Miskolci Nemzeti Színházban. A Prima Díj nyerteseit kilenc kategóriából...
Tovább...
„Predestináció az ókorban és a keresztyén hagyományban” -címmel rendezik meg a IV. Debreceni Ökumenikus Napokat november 14-én és 15-én. A Both Antal Teológiai és Kulturális...
Tovább...
Karácsony időszakára készülve, a rászorulók támogatására idén is három adventi adománygyűjtő akciót hirdetett meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ezekkel összesen legalább...
Tovább...
Nagykálló több értékkel is büszkélkedhet, melyet az új vezetőség és polgármester is tovább szeretne erősíteni. Juhász Zoltán a település vezetője nagy tervekkel látott munkának a...
Tovább...
Az ezredfordulótól a kelet-ázsiai oktatási rendszerek vezetik a nemzetközi rangsorokat. Hogy mi ennek az oka? Többek között erről is beszélt az MCC Tanuláskutató Intézetének...
Tovább...