Zsákai Norbert lelkipásztor a Rozsályi- és a Zajtai Református Gyülekezetek lelkészeként szolgál immár egy éve az Erdőháton. Az utóbbi pár hónapban pedig, mint ifjúsági referens...
Tovább...
Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének Júdás, az elveszett tanítvány című, tavaly év végén megjelent könyvét mutatták be a Sárospataki Református...
Tovább...
Az Európai Egyetemi Sportszövetség Felügyelő Bizottságának küldöttsége februárban hivatalos látogatást tett Miskolcon, melynek a célja az idén nyáron, a Debrecennel közösen...
Tovább...
A Debreceni Református Kistemplomban is elkezdődnek a tematikus tavaszi rendezvények a Tiszántúli Református Egyházkerület „Religio et Patria” turisztikai programja keretében.
Tovább...
A 29. Debreceni Kardiológiai Napokat rendezték meg március 6-a és 9-e között. A szervezők ezúttal a nagy kardiológiai szindrómákkal kapcsolatos, a napi gyakorlatban jól...
Tovább...
Megszámlálhatatlan azon alkotások sora, amelyek a kezei közül kerültek ki az utóbbi évek alatt. Épített már többek között gőzhajót, mozdonyokat, helikoptert és velocipédet is....
Tovább...
Baráti beszélgetésekből alakult tizenkét éve a Nyíregyházi Kosár Közösség, amely fő célkitűzése, hogy a helyi gazdaságot erősítse. A nyíregyházi ötlet azóta országos hírű lett,...
Tovább...
Ma van a nemzetközi Nőnap, ennek kapcsán felmerül az örökzöld kérdés a női önmegvalósításról. Most arról hallhatnak, hogy milyen a női tudományos életpálya, létezik-e egyáltalán...
Tovább...
Az unióba vetett bizalom érdemben nem változott a 20 évvel ezelőtti csatlakozáshoz viszonyítva, de a két évtized alatt voltak kiugrások és mélypontok. Magyarország 2004-ben, most...
Tovább...
A Debreceni Református Kollégium Múzeumának munkatársai felnőttek számára is tartanak a 175 évvel ezelőtti 1848/49-es szabadságharc és forradalom debreceni eseményein alapuló...
Tovább...
A miskolci MCC-ben tartott verseny célja az volt, hogy elmélyítse a középiskolások gazdasági, földrajzi, államigazgatási ismereteit, fejlessze a diákok problémamegoldó képességét...
Tovább...
A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amelyet 1917 óta -Magyarországon 1948-tól minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a...
Tovább...
Újabb könyv született a Debreceni Református Kollégium történetéről. „Az Ország iskolája, a Debreceni református kollégium rövid története”- címmel Győri L. János csaknem 5 éves...
Tovább...
A Fehérgyarmaton élő Fecske László már gyermekkorában megszerette az irodalmat. Az eredetileg asztalosvégzettséggel rendelkező családapa az elmúlt évtizedben számos műfajban...
Tovább...
Soha ilyen ütemben nem nőtt a világon az öko területek mérete. 2021-hez képest 26,6%-os a globális területbővülés, melyhez elsősorban Ausztrália járult hozzá, több mint 17 millió...
Tovább...
A definíció szerint a böjt tartózkodás az evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől. Azért gyakoroljuk a böjtöt, hogy közelebb kerüljünk a mi Istenünkhöz. Az elmélkedésnek...
Tovább...
A klímaváltozás létező folyamat. A hatásai már Miskolcot is érintik: hőmérsékletváltozás, árvíz, villámárvíz, szélviharok, aszály, invazív fajok terjedése, erdőtüzek. A...
Tovább...
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a magyar tulajdonú ACPM IT Tanácsadó Zrt. között együttműködési megállapodás jött létre. A szerződés értelmében a kar mérnök hallgatói...
Tovább...
Speciális igényű csoport látogatott el a napokban a Szabó Magda Emlékházba. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió debreceni Csupaszív Közösségéből érkezett 15 enyhe és középsúlyos...
Tovább...
Mintegy másfél hónappal tavaszodik korábban a természet, ezért idén már március elején megszervezi az Emisszió Egyesület a tavaszi ritkaságnak számító, védett ligeti csillagvirág...
Tovább...