2012. óta világszerte megünneplik a "Lengyel Olvasás Napját", amelynek fővédnöke a Lengyel Köztársaság elnöke. Idén a miskolci lengyel közösséggel együtt felléptek a könyvtár...
Tovább...
A Nagy-Miskolc program egyik része a Gondoskodó Miskolc szociális- és támogatócsomag, amelynek egyik eleme a városban megvalósuló ingyenes lakossági LED-csereprogram. Az...
Tovább...
Szeptember 16-án két túra indul, de idén újdonság hogy a két séta teljesen más útvonalon zajlik majd. Kevesebb templomba jutnak el így a résztvevők, de sokkal többet tudhatnak meg...
Tovább...
Magyarország Kormányának támogatásával a templom is megújulhatott. Az istentisztelet részeként megemlékeztek az eddig szolgált lelkipásztorokról. A közelmúltban elhunyt Bákai Imre...
Tovább...
Egykor bajnokságuk elitjéhez tartozott a helyi csapat, de három évtizede nem pattogott labda az apróhomoki futballpályán. A Hátsó Füves futballmentő túra különleges programjaként...
Tovább...
Tabuk a szószéken - ez lesz a témája egy novemberi lelkésztovábbképzésnek. A cél az hogy az itt résztvevő lelkészek merjenek beszélni a szószéken akár pénzről, szexualitásról,...
Tovább...
Számos ritkasággal és szenzációval találkoztak a nyáron a madarászok. Például Görbeháza község határában a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai fogtak vissza egy 11...
Tovább...
A 25 éves múltra visszatekintő intézményt anno a Nyírség táncegyüttes tagjai alapították, mostanra pedig négy tanszakon folynak a képzések. A néptánc mellett népzenét,...
Tovább...
A kukorica is jó állapotban van, bár még a betakarítása várat magára. Az őszi vetés előkészítés is zajlik a földeken. A repce vetése már elkezdődött, a magágy előkészítése még...
Tovább...
A közelmúltban élménynappal nyílt meg a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására életre hívott Tanítsunk Magyarországért! program tizedik féléve a Miskolci Egyetemen. Az...
Tovább...
A nyári szünidőben összesen 46 tantermet újítottak fel, illetve a folyosók és vizesblokkok korszerűsítése is megtörtént. Ezen kívül a 3 feladatellátási helyen kicserélték a padok...
Tovább...
A vonuláshoz kapcsolódó népszerű programok azonban az idén kicsit másképp zajlanak, ugyanis április óta technikai hiba miatt nem közlekedik a pusztában a kisvonat. Ezért a...
Tovább...
A tavalyi esztendő sikere után idén újra megrendezik Mátészalkán az Adolf Zukor Filmfesztivált, amely idén a fiataloknak szól elsősorban. A szervezők nagyon elégedettek a...
Tovább...
A cél a súlyos halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családok segítése hogy a családok egyetértésben, szeretetben élhessenek melyhez időnként a mindennapi terheket szükséges...
Tovább...
Az Intro Napon a hallgatói jogok és tanulmányi kötelezettségek mellett hangsúlyosan esett szó a mindennapi diákéletet támogató szolgáltatásokról, közösségi, kulturális, szabadidős...
Tovább...
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Miskolci Egyetem szervezésében valósult meg. 18 éve indult a Miskolci Filmfesztivál, egy...
Tovább...
A Debreceni Egyetemi Református Templom nagyszabású felújítása még az elmúlt évben elkészült. A Tiszántúli Református Egyházkerület 2001-ben visszakapta a sokáig nem is...
Tovább...
A fiatal felnőttek és idősek esetében már nem a tanulás és a számonkérés a legfontosabb, hanem az, hogy megismerjék Isten igéjét. Az első egyeztető beszélgetés szeptember 17-én,...
Tovább...
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 34 tanterme újulhatott meg a nyár folyamán. Ám augusztusban többször is beázott néhány helyiség. Az emeletráépítés...
Tovább...
A Reformátusok Szatmárért Egyesület immár tizenharmadik alkalommal szervezi meg 2023. szeptember 16-án, szombaton. Az egésznapos rendezvény a 11.00–kor kezdődő ünnepi...
Tovább...