Királlyá koronázása óta most először járt Erdélyben, Romániában III. Károly brit uralkodó. Károly még trónörökösként kezdett el Erdélyben túrázni, elmondása szerint a tájba...
Tovább...
A magyar építészetben különösön fontos szerepe van a szecessziónak, azon belül is például Szegeden. A nagy árvíz után ugyanis szinte a semmiből épült fel a város, és a 20. század...
Tovább...
Idén Zánkán rendezik meg a hagyományosan kétévente megtartandó Csillagpont református ifjúsági fesztivált. A mostani alkalom július 24 és 29 között várja felekezeti hovatartozás...
Tovább...
E jeles napon átadták Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Példakép díját, az Értéktár díjakat, a Vármegye Civil Közösségeiért díjait és a Vármegyei Közgyűlés Elnökének...
Tovább...
Inkább belső utazás, mintsem teljesítménytúra az, hogy több száz kilométert kerékpározik egyedül Damásdi Dénesné Judit. A napokban tért haza Németországból, ahol a Duna mentén 8...
Tovább...
Ismét járja a vidéki városokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője. A buszban dolgozó szakembereknek sajnos évek óta rossz tapasztalataik vannak a...
Tovább...
Majdnem 40 éves a nyíregyháziak által csak repülőhídként ismert vasúti felüljáró. Korábban elvégezték az apróbb felújításokat, de mostanra az egész szerkezet megújítása vált...
Tovább...
Valamennyi miskolci technikumban és szakképző iskolákban az érettségi és a szakmai vizsgák követelményeit kiváló eredménnyel teljesítették a diákok. Erről beszélgetünk a következő...
Tovább...
A szegedi papucs készítése és viselése is szorosan összefonódott egykor a szegedi léttel. A régi időkben ettől lett valaki igazán szegedi, viselése ugyanis nagyon gyakori volt a...
Tovább...
A Füzér várát érintő fejlesztési program esszenciája az a kiállítás, ami most nyílt meg – közölte Horváth Jenő a hegyközi település polgármestere az erődítmény új attrakciójának...
Tovább...
Két fogvatartott keresztelkedett meg és konfirmált a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Fábián Szabolcs és Fehér Roland a börtön kápolnájában megtartott Istentiszteleten...
Tovább...
Az intézmény, a Richter Gedeon Nyrt és a Fluart Innovative Vaccines Kft. konzorciumi megállapodás keretében, közösen vesz részt a Széchenyi 2020 program projektmegvalósításában,...
Tovább...
A Tiszántúli Református Egyházkerület negyedévente jelentkező lapja ezúttal központi témaként a közelgő presbiterválasztással foglalkozik. Ezt több oldalról járják körül, az...
Tovább...
Ez már a 29. alkalom és ezer résztvevőre számítanak. 250-en érkeznek Kárpátaljáról, de jönnek nőszövetségi és gyülekezeti tagok Délvidékről, Királyhágómellékről, illetve magyar...
Tovább...
Gasztronómiai- és látogatóközpontot adtak át Mádon. Az impozáns épületegyüttes egy korábban meglehetősen leromlott állapotú helyszínen épült fel. A központ számos szolgáltatást...
Tovább...
Nyíregyháza MJV Önkormányzata és az Idősügyi Tanács által közösen kiírt pályázatra most is olyan történeteket vártak, amelyek valós eseményeket mesélnek el, a pályázó életének egy...
Tovább...
Eddig nem lehet oka panaszra az időjárással kapcsolatban a gazdálkodóknak, bőséges volt a csapadék, a szántóföldi növények nagyon jól érzik magukat. A közepestől jobb termésre...
Tovább...
Az Esztenás táncház 2003-ban indult útjára sok lelkes fiatal önkéntesnek köszönhetően, akik elkötelezettek voltak abban, hogy Miskolcon legyen rendszeres és kiszámítható módon...
Tovább...
Az 1735-ben indított Selmeci Akadémia utódintézményei támogatásukkal az európai bányászati és kohászati kultúra megteremtésében megkerülhetetlen, tudománytörténeti jelentőségű...
Tovább...