A városimázs az a kép, amely az emberek fejében él egy-egy településsel kapcsolatban. A jó városimázs felépítése kitartó munka eredménye, és nem egyik napról a másikra alakul ki....
Tovább...
Asszonyok a békéért akciójuk keretében adták át és indították útnak első adományukat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka, valamint Szőnyi...
Tovább...
Egyedülálló az országban a Debreceni Egyetem által szerkesztett Magyar Gerontológia folyóirat, amely az időskorral összefüggő tudományos kérdéseket kutató tanulmányok és a...
Tovább...
nnek köszönhetően Kisgyőrbe és Mályiba is el lehet majd jutni két keréken a borsodi vármegyeszékhelyről. A projekt összköltsége 1,1 milliárd forint, teljes egészében a Terület és...
Tovább...
Egy könyvtárnak sok feladata van, többek között, hogy gyarapítsa meglévő gyűjteményét. Ezt sokféleképpen teheti, kaphat vagy felvásárolhat hagyatékot, részt vehet árveréseken,...
Tovább...
Bár az iskolai tantárgyak darabokra szedik a világot, az élet mégsem tantárgyakból áll, ezért évtizedek óta saját óráin az életre neveli tanítványait Pecze János képzőművész-tanár...
Tovább...
Decemberre elkészülhet az Immánuel Otthon és Iskola új épülete, amelyben 10 fogyatékkal élő fiatal élhet majd szinte teljesen hétköznapi életet.
Tovább...
A címer egyszerre szimbolizálja az adott famíliának a társadalomban elfoglalt helyét, privilegizált helyzetét,és közös identitásukat meghatározó múltját- olvashatjuk a most...
Tovább...
Négy napos rendezvénnyel készülnek a húsvéti ünnepekre Sóstói Múzeumfaluban Nyiregyházán, Április 7-10 között tojásfestéssel, húsvéti ételekkel, kézműves foglalkozásokkal...
Tovább...
A tavalyi aszály, a háború és az ebből következő energiaválság kiszámíthatatlanná tette a baromfihúságazatot. Eközben Brüsszel azt tervezi, hogy jelentősen szigorítanának az...
Tovább...
A hat résztvevő közép-európai ország összesítésében mintegy 1300 réti-, 628 parlagi- 16 szirti és nyolc fekete sast figyeltek meg. De a sasfajok mellett további 13 ragadozómadár-...
Tovább...
Hazánkban öt őshonos csillagvirág fajt különböztetünk meg, mindegyikük védett. A ligeti csillagvirág a Nagyalföldön rendkívül ritka. Szabolcs-Szatmár-Beregben a Sóstói-erdő...
Tovább...
Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programját szervezi meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége az Aktív Magyarország Program támogatásával, és ebben több mint 50 ezer...
Tovább...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Miskolci Rendőrkapitányság együttműködése révén...
Tovább...
Március 27-én hétfőn újra nyit a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Nyíregyházán. Tomasovszki Anita intézményigazgató rádiónknak hangsúlyozta: egész napos programmal...
Tovább...
A Debreceni Egyetem széleskörű marketing és pályaorientációs stratégiájának és a felvételi szabályok változásának köszönhetően az elmúlt évek legsikeresebb felvételi jelentkezési...
Tovább...
Nyíregyháza kultúráért felelős létesítménye hónapokon keresztül arra volt ítélve, hogy zárva legyen, de március 27-én, hétfőn végre megnyitja kapuit- mondta rádiónknak Mészáros...
Tovább...
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja, Móré Mariannan vezetésével felmérést végeztek az 50 éves és annál idősebb lakosság körében, amelynek eredménye szerint a...
Tovább...
Januárban –februárban mindent vittek a vásárlók, míg március kezdetére eltüntek a használt autót beszerezni szándékozó magyar vevők Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is. A Weltautó...
Tovább...