2021. július 17-én öt különböző helyszínen várják az érdeklődőket. Többek közt már a kezdetekben résztvevő miskolci Lillafüredi Libegőparkban is. Az első Libegők Éjszakáját 2018-...
Tovább...
Hallasd a hangod! Ezzel a felhívással fordult a Miskolci Önkormányzat a helyi fiatalokhoz. A következő évek ifjúságpolitikai irányvonalának kialakítását, a Miskolci Ifjúsági...
Tovább...
A miskolci a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulói is jó eredménnyel zárták az érettségit. Most még a felvételi pontokat várják, melyek 2021 július 22-én lesznek...
Tovább...
A járványügyi szabályokat figyelembe véve napközis és ottalvós kirándulásokon is részt vehetnek a gyermekek, akik számára teljesen díjmentesek a több napos táborok. A szervezet 4,...
Tovább...
Az épület az elmúlt 30 évben megsüllyedt, és 2019-ben állami támogatást kapott a megoldására. 106 millió forintból különleges technológiával megállították a süllyedést.
Tovább...
Az épület a Lencztelepen élő gyermekek fejlesztését kívánja segíteni a hétköznapokban és a nyári táborokban is, amelyeket e hónap végén és augusztus elején tartanak majd. Az...
Tovább...
Együttműködési megállapodást írt alá az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. és a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség. Az összefogás...
Tovább...
A karikás ostor a magyar népművészet kiemelkedő értékeként, a pásztorművészet jeles hagyatékaként került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Kidolgozására a készítőik különös gondot...
Tovább...
Egy tanulmány szerint még mindig kevés azoknak a diákoknak a száma, akik fogyatékkal élnek, és továbbtanulnak. A felvételinél pedig kompenzációs pontot is kapnak ezért. A...
Tovább...
Ezekben a napokban is tart még a hatodik Tárogatós Világtalálkozó, amelyet a Vajai központtal működő Rákóczi Tárogató Egyesület szervez meg ötévente. A konferenciával és...
Tovább...
Az 1994-től szintén a településen működő Közép–Európai Művésztelep és Szabadiskola nevezetes hagyományokkal bírt a borvidéken, mint profi nemzetközi alkotóművészeti rendezvény,...
Tovább...
Napjainkban a tinédzserek körében egyre nagyobb problémát okoz a különböző függőségek terjedése. A legutóbbi hazai kutatások szerint minden harmadik középiskolás kipróbál – vagy...
Tovább...
Hála-gála címmel a borsod megyei egészségügyi dolgozóknak ad hangversenyt a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány és a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az augusztus 28-i koncerten...
Tovább...
Idén megrendezik a debreceni Campus Fesztivált. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a nagyszabású rendezvény, de most, szinte egyedüli fesztiválként megszervezik az elsősorban...
Tovább...
A debreceni Alföldi Nyomda nem csak az ország legjelentősebb, de legősibb gyökerű ilyen vállalata, amely 1561-es születését és fennmaradását egykor a cívisvárosnak és a református...
Tovább...
Több mint 13 millió tankönyv készül el az idei szezonban, és kerül ki a szeptemberi tanévkezdésre az általános- és középiskolákba, hogy a diákok ingyenesen használhassák azokat. A...
Tovább...
Ez a különleges mikroszkóprendszer az első és egyetlen az országban, amely 3D-s látásmódot és úgynevezett OCT képalkotást biztosít az orvosok és a beavatkozást végző munkatársak...
Tovább...
Februárban már vendégünk volt az Európa Rádió stúdiójában Pintér Ferenc, meteogyógyász. Akkor annak apropóján kérdeztük a szakembert, hogy milyen tüneteket okoznak a gyakori...
Tovább...
A Debreceni Bor-és Jazznapok, Virágkarnevál és egy új programsorozat, az I. Debreceni Ünnepi Játékok száznál is több eseménye kínál hangulatos és felejthetetlen élményeket.
Tovább...
Nem kérdés, hogy Koncz Imre esperes szereti szűkebb hazáját, a Bereget. Az szabolcs-beregi esperes a székfoglalójában azt mondta, szinte sírni tudna, ha arra gondol, hogy...
Tovább...