A Báthory Anna Református Általános Iskola 2012-ben alakult, Nyírbátor első egyházi iskolájaként. Az intézmény 2019 szeptembere óta óvodaként is üzemel, így 3-14 éves korig tud...
Tovább...
A Rákóczi Szövetség által szervezett sárospataki konferencián tartott előadást a közelmúltban Dienes Dénes professzor, a Sárospataki Református Kollégium közigazgatója Rákóczi az...
Tovább...
Csongrád megyében a lakosság hét százaléka ad vért évente, ez országos szinten a legjobb eredmény, sőt, még Európában is jónak számít. Hasonlóan magas még a véradó kedv Győr-...
Tovább...
Több mint 3 millió forint értékű pályázatot nyert a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft –vel és a Debrecen Megyei Jogú Város...
Tovább...
A közmeghallgatás az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy a választás után is aktívan részt vegyenek a polgárok a helyi közügyekben és ellenőrizzék az önkormányzat munkáját....
Tovább...
A köztiszteletnek örvendő pedagógusnak az intézmény volt az első és utolsó munkahelye, ahol mintegy négy évtizedet töltött el, ebből 27 évet, mint igazgatóhelyettes.
Tovább...
2019-ben is a fiatalok oktatására és nevelésére fókuszált az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Több település óvodájában, általános iskolájában és középiskolájában tartottak...
Tovább...
Ezzel a címmel szervez jótékonysági fogócskát és családi napot vasárnap, december 15-én a Dorkász Szolgálat Alapítvány a debreceni melletti Dorcas Kemping területén. Az amerikai...
Tovább...
Nagy Barna teológia professzorra, nemzetközi hírű Kálvin kutatóra emlékeztek a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Összeállításunk elején Füsti Molnár Szilveszter, a...
Tovább...
Vadászat egykor és ma – címmel tartott bemutatót a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság december 7-én a Diósgyőri Várban. 2020-ban új programelemekkel bővül az Ipolytarnóci...
Tovább...
Az alkalmon az intézmény múltja mellett, bemutatkozott a kerületi hálózat, a részvevők megismerkedhettek a digitalizálás folyamatával és a jövőbeni tervekkel.
Tovább...
Két magyar református gyülekezet is van Bukarestben, Románia fővárosában. Valaha Bukarest volt a második legnagyobb magyar város, mármint az a város, ahol a legtöbb magyar élt, de...
Tovább...
Mozgalmasan telt a 2019-es esztendő a Gyógyulj Velünk Egyesületnél. Sok programot és kirándulást szerveztek, hiszen egyik célkitűzésük, hogy mozgásra bírják a rákbetegséggel...
Tovább...
Ezzel a címmel presbiteri találkozót tartottak a Tiszántúli Református Egyházkerület "Hirdesd az Igét!" programsorozatának keretében Kocsordon. Mintegy kétszázötvenen gyűltek...
Tovább...
Egy év alatt több mint húszszorosára nőtt az elektronikus bérletet használók száma Debrecenben. Tavaly novemberben mintegy 300-an váltottak elektronikus bérletet, ma ez a szám már...
Tovább...
A Debreceni Egyetem kutatóhelyén a legmodernebb analitikai eszközök segítségével vizsgálják a szakemberek a térség borainak élettani hatásait. A 250 millió forint értékű nagy...
Tovább...
Az ICOMOS Díjbizottság a kiemelkedő módon megvalósított felújítást, a templom feltárását, a történetét bemutató, értékeit restauráló és kiegészítő felújítását és az érzékeny...
Tovább...
Templomot építtet a Rakamazi Református Gyülekezet, az alapkövet december 1-jén tették le a helyi iskola szomszédságában. A rakamazi reformátusok pásztorolását Tiszanagyfaluból...
Tovább...