A nyíregyházi fiatalembernek gyermekkori álma válik hamarosan valóra, hiszen egy több éves kiválasztási folyamat után három társával együtt elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra.
Tovább...
A Tuzson János Botanikus kert továbbra is a szíve csücske marad Boronkay Ferencné Ági néninek, aki több évtizedig a botanikus kertért dolgozott. Ma már elöadásokkal és szervezö...
Tovább...
A Sóstói Múzeumfalu Falusi Húsvétra hívja és várja a látogatókat. A kereszténység egyik legnagyobb ünnepén, a tavasz első jeles napján, számtalan programmal kedveskednek az...
Tovább...
Ülésezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség közgyűlése. A mintegy 200 résztvevővel megtartott ülésen dr. Szemán Ákos, a szövetség elnöke ismertette az Elnökség...
Tovább...
Ismét nő a székicsérek száma hazánkban. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai összefogva néhány növénytermesztővel, illetve egy pénzintézet támogatásával, jelentős...
Tovább...
A márciusi adatok alapján csökkent az infláció mértéke, ám az élelmiszerinfláció februárhoz képest tovább nőt, már 7%. 2021 és 2024 között 56%-al növekedtek Magyarországon az...
Tovább...
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete fennállásának ötödik évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendezett. Az eseményt a kar vezetői, az intézet...
Tovább...
Egy tanítási órán tett látogatás adta az ötletet Rusznyák Lászlónak, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézmény igazgatójának az iskola újabb...
Tovább...
Urbán György sárospataki születésű nemzetközi hírű festőművész 2011-ben bekövetkezett haláláig szeretettel gondolt szülővárosára. Festményei, térplasztikái nemcsak Sárospatakon...
Tovább...
A Miskolci Egyetem ad otthont a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának, április 24-26. között. A felhívásra 407 pályamunka érkezett. Az...
Tovább...
Lehoczky Krisztiánt a Mályi Természetvédelmi Egyesület alapítóját is jelölték az Észak-Magyarország és a boon.hu február végén indított Év embere közönségszavazásra. A díjra...
Tovább...
A Református Egyház számára 2025 az Ifjúság Szolgálatának tematikus éve. A Református Tiszántúl idei első számának is ez a központi vezérfonala. A Tiszántúli Református...
Tovább...
Egy különleges játékot és annak feltalálóját ismerhette meg a miskolci közönség nemrég a Felvidék Ház rendezvényén. A mágneses sakkgömböt Boholy János, a felvidéki Bátkán élő...
Tovább...
A Magyar Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyben világszinten 300 egyetem és főiskola...
Tovább...
Az Arany János Tehetséggondozó Program iskolái is szerveznek évről évre tanulmányi versenyeket. A níregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban évek óta működik a rövidítve csak AJTP-nek...
Tovább...
Az amerikai titkosszolgálatok vezetői egy kongresszusi meghallgatáson azt mondták Kínával kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligenciával másrészt hagyományos fegyverekkel is...
Tovább...
A hagyományokhoz hűen idén is megtartotta II. Rákóczi Ferenc fejedelem tiszteletére szervezett közös ünnepségét a hazai ruszin közösség, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi...
Tovább...
A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület hetedik alkalommal rendezte meg a vendéglátó alapszakmák oktatásában résztvevő technikumok és szakközépiskolák számára a...
Tovább...
„Magyar hadifoglyok a nagy háborúban”- címmel nyílt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézetének kiállítása a Déri Múzeumban. Minden magyar családot sújtott a...
Tovább...
Egyházzenei szakmai nap és kurzus lesz április 11-én és 12-én az Érkeserűi Református templomban valamint a Debreceni Református Kollégiumban. A határon átnyúló kétnapos eseményen...
Tovább...