Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Száz esztendős a magyar ökölvívás. Ebből az alkalomból hatalmas ünnepséget rendeztek Budapesten, a Hősök-terén, ahol nemzetünk élő ökölvívó legendái szinte kivétel nélkül megjelentek, többen közülük szorítóba is léptek egy-egy bemutató mérkőzés erejéig. Sárospataki vonatkozása is volt az eseménynek, hiszen a jubileumi gálamérkőzések keretében a kötelek közé lépett Szabó Teréz, hétszeres magyar bajnok, világbajnoki ötödik és világkupa harmadik helyezett ökölvívó.
A sárospataki Rákóczi-vár udvarán megrendezett hagyományos zárókoncerttel véget ért az idei, 34. Zempléni Fesztivál. A 10 napos programsorozatot Hollerung Gábor fesztiváligazgató értékeli rádiónknak.
A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi az elsőéves hallgatók számára a GÓLYATÁBORT vagy, ahogy a hagyományok által hívják a bALEK7-et. Idén augusztus 23-27. között önfeledten, vidáman és élményekkel gazdagodva ismerkedhetnek meg a leendő csoport- vagy szaktársakkal, a karokkal és magával az egyetemmel a gólyák.
A rendezvényt augusztus 4. és 8. között tartották meg. A Vármentő Hét jó lehetőség volt a régészet iránt érdeklődők számára, hogy bekapcsolódjanak egy aktív kutatási projektbe és megismerjék a vár történetét.
A nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, amely Örökösföld szívében évtizedek óta fontos szereplője a város oktatási életének, fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte. A jubileumot egy egész tanéven átívelő programsorozattal tettek emlékezetessé.