Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
30 éves a Baltazár Dezső Református Általános Iskola Hajdúböszörményben. Az intézmény 1995. szeptember elsején mindössze egyetlen osztállyal kezdte meg működését, ma 8 évfolyamon 17 osztályban több mint 460 gyermek tanul. Az iskolaépület még az 1860-as években épült, melyet 2010-ben bővítettek.
Hiánypótló Sportegészségügyi Központtal bővült a Bethesda Gyermekkórház. A centrum hazai viszonylatban egyedülálló módon, közfinanszírozott ellátás keretében biztosít komplex, integrált ellátást gyermek- és serdülőkorú sportolók számára.
Kettős ünnepre gyűltek össze az olaszliszkai református gyülekezet tagjai, vendégeik, a településről elszármazottak és mindenki, aki velük együtt akart örülni annak, hogy idén ünnepli fennállásának 500 éves évfordulóját az egyházközség. Ezzel együtt szépen felújított templomukért is hálát adtak az esemény résztvevői.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 24. alkalommal rendezte meg a „Szabad a pálya!” Pályaválasztási Kiállítást az iskolaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos fiataloknak.
A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány immár ötödik alkalommal rendezi meg a Debreceni Ökumenikus Napokat a református Kollégium Dísztermében november 13-án és 14-én.
Ó és új címmel immár kilencedik alkalommal rendeztek református kegyesség konferenciát a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen. A háromnapos eseményen előadók széles köre foglalkozott a hagyomány és megújulás bonyolult és konfliktusokkal telinek gondolt kérdéskörével.