Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tyukodon 5 éve alakult meg a ROCKSULI zenekara, mely közösség tehetséges általános iskolás gyerekekből verbuválódott össze. Pongó Ottó, nyugdíjas pedagógus alapította 2020-ban a zenekart, aki azóta is összetartja ezt a fiatalokból álló lelkes, zeneszerető közösséget.
A lelki egészség világnapja alkalmából szervezett konferenciát a Mások Másképpen Alapítvány, a Miskolci Mentálhigiénés Műhely, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottsága.
Zajlanak a nyílt napok az általános-, és középiskolákban, sőt az egyetemeken is. A választásban segítenek ezek az alkalmak, amikor személyesen találkozhatnak a szülők és gyermekeik a pedagógusokkal. Ezúttal a nyíregyházi Kazinczy Ferenc tagintézmény nyílt napjáról készült összeállításunkat hallhatják.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége idén is megrendezi országos tanulmányi versenyét, ahol a hatodikos és hetedikes diákoké a főszerep. A miskolci diákok is csapatban mérhetik össze tudásotokat az egészséges életmódról és a helyes táplálkozásról.
Akár kétszeres kapacitással működhet majd a nyíregyházi emlőcentrum, amelynek felújítási, bővítési munkálatai a napokban a Jósa András Tagkórházban megkezdődtek.