Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola tanulói interaktív vadászati bemutatón vehettek részt, amelyet Bodnár Zsolt lelkipásztor a Természetismereti Centrum kommunikációs és ismeretterjesztési referense tartott.
Debreczeniné Nagy Zsuzsanna a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola tanítónője immár 31 éve van a pedagógusi pályán, míg 24 éve a presbiteri szolgálatban is vállal feladatokat a Szatmárcsekei Református Egyházközségben, ahol 2017 óta a tanoda szolgálatok koordinátoraként már számos fiatalnak segített a tanulmányi felzárkózásában.
Egy több mint száz éve eltűnt úrvacsorai kehely került elő Hódmezővásárhelyen. Nem is akárhogy: egyszer csak a kehellyel a kezében bekopogtatott valaki az ótemplomi gyülekezet parókiájára, és visszaadta azt Bán Csaba lelkipásztornak.
Imaházat, gyülekezeti központot hoztak létre Maroskeresztúron. Az erdélyi faluban éppen száz éve adták át a református iskolát, amelyet aztán a többihez hasonlóan később államosított a román állam.
A hódok a vízmegtartás legelhivatottabb ügynökei, tevékenységükkel természetalapú megoldást szolgáltatnak a klmíváltozás hozadékaként egyre inkább kiszáradó táj problémáira. Azonban hiába biztosítanak táji szinten mind gazdasági, mind természetvédelmi szempontból kedvező hatásokat, ha beavatkozásaiknak a közvetlenül érintett területek tulajdonosai a kárát látják.