Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Az egyházak és a demokrácia kapcsolatát járja körbe az a konferencia, amit Sárospatakon rendez az Európai Protestáns Egyházak Közössége, vagyis a GEKE és a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem.
Három napos rendezvénysorozattal ünnepelte a sárospataki Vay Miklós Református Technikum Szakképző Iskola és Diákotthon a hollandiai Apeldoorn városának egyik középiskolájával ápolt 10 éves kapcsolatát. Ez a testvériskolai program mindkét fél számára számos eredményt hozott már.
20 évvel ezelőtt építette fel a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség a „Kálvineum” Idősek Otthonát a Kemecsei úton. Erre a 20 évre emlékeztek a vasárnapi Istentiszteleten, ahol köszöntötték az ott dolgozókat és hallhattunk hozzátartozói méltatást is.
Az Állatok Világnapja alkalmából fogadtak iskolás csoportokat a kórházban. A rendelőben nem csupán az állatorvosi munkába pillanthattak be a gyerekek, hanem a kutya vizsgálat mellett röntgenfelvételt, és még terápiás kutya munkáját is láthatták az apróságok. A látogatás célja az volt, hogy megmutassák a gyermekeknek mi is a szerepe egy gondoskodó gazdának az állatok életében.
Önkéntes tárlatvezetői programot indít a Móra Ferenc Múzeum, Szegeden. A képzésre azokat várják, akik szeretik a múzeumok világát, akik szívesen megismernék a kultúrpalota történetét, állandó kiállításait, a múzeumi könyvtárat. A jelentkezők egy széleskörű szakmai képzésen vesznek majd részt, munkatársak és korábbi önkéntes tárlatvezetők tartanak különböző előadásokat, szakmai programokat, tréningeket. A további részletekről Hegedűs Anita PR-referens mesélt rádiónknak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat egy új jótékonysági akciót indított el, speciális tematikával. Ezúttal hangszereket gyűjtenek, melyekkel a kárpátaljai Nagydobronyi Zeneiskola munkáját, nehéz sorsú tanítványaik fejlődését szeretnék segíteni. Jelenleg zongora és hegedű képzés van az intézményben, de nincs elég hangszer a gyakorláshoz, és tervben van a zeneiskola profiljának bővítése is.