Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
„Arcodat keresem”- címmel nyílik új kiállítás augusztus 17-én a Debreceni Református Egyetemi Templomban. A kulturális központként is funkcionáló épületben ezúttal Olasz Ferenc fotográfus munkásságát ismerhetik meg a látogatók. Fényképein Krisztus-arcokat örökített meg, templomi freskókról, útszéli keresztekről. A szeptember 4-éig látható tárlat egyfajta imasétaként is végigjárható, alkalmat adva az elcsendesülésre.
A tanulók ezen a keddi napon aktívan vettek részt dr. habil Zsoldos Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi Intézete igazgatójának előadásán, aki a szatmári nemesi családok, köztük kiemelten a Luby és Vécsey család elmúlt századokban betöltött szerepét mutatta be. A rendhagyó történelemórát követően a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézet egyetemi docensét és intézetigazgatóját az előadás témájáról, valamint a most zajló egyetemi képzésről kérdeztük.
Első alkalommal rendezték meg a Tolcsvai Borpartit, amely a korábban megszokott augusztus eleji nagyrendezvényt, a Tolcsvai Borfesztivált váltotta, legalábbis egy időre.
Szeptember 5-én, szombaton, Aggteleken rendezik meg a XV. Nomád Baradla Underground Trail elnevezésű aggteleki terepfutó versenyt. A kihívás három, a barlangi szakaszt is magába foglaló hosszabb és egy gyermek pályát kínál a sportág kedvelői számára. Idén is várják a miskolci terepfutókat is. A verseny során segítőként a miskolci Marathon Club Egyesület is részt vesz. A részletekről a verseny sajtóreferense Nagy Norbert számol be.
dr. Nagy Balázs a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének igazgatója és egyetemi docense. Irodalomtudományi szakterületen szerzett PhD-fokozatot. Kiemelt szakterületei és oktatási fókuszai közé tartozik az óvodapedagógia, a mesepedagógia, a gyermekirodalom, valamint a digitális módszertanok. Dr. Nagy Balázs a Luby Akadémián Petőfi Sándor, a nép ajkán élő emlékezetével ismertette meg a tanulókat interaktív módon.