Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat 1995 óta működik Miskolcon, amelynek fő célja, hogy segítse az itt élő bolgár közösség nemzeti identitásának megőrzését, valamint az anyanyelv ápolását.
Sok feladatot tűztek ki célul és ezeket teljesítették is a tavalyi évben. Karitatív tevékenységet is végeznek, a miskolci ortodox közösség segítségével tartósélelmiszer-szállítmányt küldtek az orosz-ukrán háború rászorulóinak, illetve rendszeresen támogatják a vármegyei kórház beteg gyermekeit is. Az elmúlt évet Czupper Andrással az István Nádor Borlovagrend elnök-nagymesterével értékeltük.
Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programjának keretében megvalósuló projekt több tekintetben is unikális, mivel a tárlat egy ipari övezetben, formabontó kiállítási szemlélettel épült.
A kerecsensólyom egyike kiemelkedő természeti értékeinknek. Az Európai Unióban élő állományának több mint 60%-a Magyarországon fészkel, és világszinten a Kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Az Unióban hazánkon kívül Ausztriában, Szlovákiában és Romániában költ, emellett csak Csehországban és Bulgáriában található még néhány fészkelő pár.
Feszültséget okozhat a tajvani választás eredménye, ugyanis az új elnök inkább függetlenségpárti, mint sem a Kínával való egyesülés mellett áll. Kína nagyon szeretné, ha Tajvannal megtörténne az egyesülés, ám nem sürgetik a folyamatot, inkább kivárnak.
Sikeres évet zárt a Debrecen-Úrréti Református Gyülekezet, amelyet 2017. őszén alapítottak, és éppen 3 éve vált önállóvá. Mostanra gazdaságilag is önállósodott és a befolyt adományából tartja fenn magát. A hagyományos programok mellett új találkozókra is sor került, a tagok számára vacsorákat szerveztek, illetve előadássorozatot indítottak. Tovább bővült az új tagok száma, akik bekapcsolódtak a gyülekezeti csoportok életébe.