Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara megrendezte Itt Kutathatsz elnevezésű Duális Képzési és Információs Napját. Első alkalommal 2014-ben rendezték meg a fesztivált, hogy népszerűsítsék a kar kínálatát, így idén is bemutatkozott az intézmény és néhány partner cég. Emellett a duális képzésről hallhattak az érdeklődő fiatalok információkat. A nap során 600-nál is több középiskolás vett részt a találkozón.
Az V. MiReHu Kupa, egyben Testvérvárosok Nemzetközi Úszóversenye és XXXVII. Bitskey Zoltán Emlékverseny november 14-15-én kínált sportolási lehetőséget az úszás hazai és külföldi versenyzői számára. A három nemzet, 19 egyesületének, 266 sportolóját felvonultató viadalon alaposan kitettek magukért a rendező Miskolci Sportiskola úszói is. A hazai versenyzők, akiket Dorogi-Firtkó Adél, Simon Györgyi és Sajgó László készített fel 120-nál is több medált tartottak itthon.
A Szatmári Református Egyházmegyében lévő Gyügyei Református Templom egy kis ékszerdoboz a helyiek szerint, akik arra külön büszkék, hogy a református templom megkapta az Europa-Nostra díjat, amely a műemlékvédelem Oscar-díjának tekinthető.
Posztumusz díszpolgári címet adományozott a ricsei önkormányzat a bodrogközi település öt éve elhunyt háziorvosának, Dr. Tóth Józsefnek. Az orvos - aki fotósként és önkormányzati képviselőként is megbecsült tagja volt a közösségnek - mindezeken túl emléktáblát is kapott, amelyet az ugyancsak róla elnevezett helyi egészségügyi központ falán helyeztek el.
Bódiszné Hajnal Alíz, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának tanára lett A jövő zöld generációjáért díj 2025 országos környezetvédelmi pályázatának első helyezettje. A Fiatal Családosok Klubja, valamint a Zöld Követ Egyesület által kiírt, a Miniszterelnökség által támogatott pályázatra több mint 160 pályamunka érkezett.
Az agráriumba is kezdődik lassan a téli szezon. Az ősz vetések befejeződtek és már csak a megfelelő téli időjárásra van szükség a jó terméshez. A földeken ilyenkor már jóval kevesebb a munka, inkább bent a raktárakban és a gépeken dolgoznak a gazdák. A részletekről Taskó Józsefet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnökét kérdeztük.