Értékelte tavalyi munkáját a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék
Az ügyek nagy részét egy éven belül megoldották
- címlap
- /
- Értékelte tavalyi munkáját a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék
A Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék 2018-ban végzett tevékenységéről tartott közös tájékoztatót a régió társszervei vezetőinek, országgyűlési képviselőinek, illetve a sajtó munkatársainak. Mindkét intézményben gyors és magas színvonalú ítélkezés folyt, az ügyek nagy részét egy éven belül megoldották. Jellemző volt az is, hogy tavaly több ügyet fejeztek be, mint amennyi beérkezett. Cél, hogy az idén is megtartsák ezt a színvonalat, nyártól pedig zökkenőmentesen áttérjenek a digitális bírósági program megvalósítására. Papp Beatrix beszélgetését hallják.