A Monostor téren megtartott alkalom az igehirdetésen túl valóban találkozó volt, ugyanis az ország minden részéből érkeztek különböző felekezetű érdeklődők. Az ökumenikus rendezvény célja a közösségépítés és az evangélium hirdetése. A lelki feltöltődés mellett a gyerekek számára bibliai játékok és ugrálóvár is biztosította a szórakozást. Bizonyságtevések, a Sajósenyei Fogyatékos otthon lakóinak szolgálata, a sok szeretettel készített sütemény és a híres Boldvai limonádé tette tartalmassá és felejthetetlenné a rendezvényt.
2025-06-10 |
Játszóteret kaptak a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Magvető Gyógypedagógiai Általános Iskolája tanulói. A nagyrészt adományokból megépült játszóteret az intézmény diákjai már birtokba is vették. A miskolci iskolában jelenleg 34 speciális nevelési igényű gyermekek tanul négy évfolyamon. Az összeg, amelyből a játszótér épült kétharmad részt adományokból, miskolci vállalkozók, kollégák, szülők, családok és a barátok segítségével gyűlt össze.
2025-06-10 |
Jubileumi táncházat szervez Kiss Ákosné Gonda Erika, Barsi Csaba és Dozsnyák Péter számos együttműködővel, abból a célból, hogy közösen idézzék fel a miskolci táncházak múltját. A rendezvény június 14-én 17 órakor kezdődik a Gárdonyi Géza Művelődési Házban.
2025-06-10 |
A beruházásra a Vésztői Református Egyházközség 150 millió forintot meghaladó kormányzati támogatást nyert el. A fejlesztés hatalmas előrelépést jelent az alig 500 lelkes elöregedő település életében. Körösújfalu 1955-ben vált önálló községgé, és mivel egykor itt tanyavilág volt, nem építtettek az elődök templomot. A maroknyi gyülekezet eddig a kultúrházban találkozott. Az ott élők mindegyike a sajátjának érzi az épületet és szeretne valamilyen módon csatlakozni a gyülekezethez.
2025-06-10 |
Meskó László a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének az elnöke is jelen volt a megyei Sportnapon, melyet Napkoron rendeztek az elmúlt napokban. Az interjúból kiderült, nagyon elégedett volt a látottakkal a vezető.  Külön kiemelte Román Demeterné munkáját, aki a helyi megyei szövetséget kézben tartja és óriási szívvel, lelkesedéssel mozgatja.
2025-06-10 |
A trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, június negyedike, ami egyben a Nemzeti Összetartozás Napja is, különös jelentőséggel bír Sátoraljaújhelyen, hiszen Nagy-Magyarországhoz hasonlóan a várost is feldarabolta a trianoni határ.
2025-06-10 |
Kaktuszok között élni jó!-vallja Komporály Zsolt, aki immáron negyven éve gyűjti a kaktuszokat és pozsgás növényeket.
0:00
0:00
2025-06-10 |
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége Észak-magyarországi regionális találkozót tartott „Régi és új utakon – A tájházhasznosítás lehetőségei” címmel.
2025-06-10 |
Bessenyei György 260 éve kezdte meg testőri szolgálatát Bécsben, és 85 éve helyezték végső nyugalomra Nyíregyházán az Északi temetőben. Annak ellenére, hogy Bessenyei György, Mária Terézia testőrségének tagjaként felvette a katolikus vallást, a Bessenyeiek hitet gyakorló, aktív reformátusok voltak a 18-19. században, akik tettek is a Tiszaberceli közösségért.
2025-06-10 |
A sátoraljaújhelyi Hősök temetőjében idén is megünnepelték a magyar hősök emlékapját, tisztelegve azon katonák és civilek előtt, akik életüket áldozták Magyarországért. Az eseményen felavatták Rózsahegyi Tamás ezredes, korábbi fegyházparancsnok emléktábláját, aki egy éve hunyt el hirtelen, és akinek elévülhetetlen érdeme van az I. világháborús hősi temető felújításában, gondozásában.
2025-06-08 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt