Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli ebben a tanévben a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Általános Iskolája, vagy ahogyan helyben hívják: a Kisrefi. Ebből az alkalomból nagyszabású gálát rendezett az intézmény.
2025-06-19 |
Mi a közös a levendulában, a rózsában és az ősi magyar virágokban? Egyrészt most virágzik mindegyik, másrészt számtalan módon felhasználhatjuk szirmaikat vagy akár az egész növényt. Persze a Szegedi Tudományegyetem Füvészkert Nyári Virágkavalkádján számos más növénykülönlegességgel is találkozhatnak az érdeklődők június 21-22-én. Lesznek kézműves foglalkozások, játékos programok, szakmai előadások és komoly-, valamint népzene minden mennyiségben. A részletekről Németh Anikó igazgató mesélt rádiónknak.
2025-06-19 |
A rendezvény a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar és a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályának szervezésében zajlott. A konferencián a geotudományoktól az űrkutatásig témakörben hallhattak majd előadásokat az érdeklődők az ország különböző pontjaiból érkező középiskolásoktól. Szunyog Istvánt a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar gazdasági-fejlesztési dékánhelyettesét hallják a részletekről.
2025-06-18 |
Áldozócsütörtökön vendégelőadóként ellátogatott Fehérgyarmatra Püski Gábor, aki a Debrecen-Nagytemplomi ifjúsági református lelkészeként, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület ifjúsági referenseként az Ifjúság Szolgálatának Évében lévő fő üzenetet és programokat ismertette a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda diákjainak.
2025-06-17 |
A Gyémántfelhő Kiadó gondozásában az ördöggel kapcsolatban jelent meg a Fehérgyarmaton élő Fecske László legújabb könyve, ami a Tréfás mesék az ördögről címet kapta.
2025-06-17 |
Dr. Daragó Andrea kardiológus-tüdőgyógyász tartott előadást a Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Körének Meghívására. A doktornő Sátoraljaújhelyben született, általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. 1996-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ezt követően a debreceni Szív és Tüdőgyógyászati Klinikán helyezkedett el. 1998 óta a Kardiológiai Klinikán tevékenykedik. 2000-ben tüdőgyógyászatból, 2006-ban kardiológiából szerzett szakképesítést, 2017-ben belgyógyász szakvizsgát tett. Egyetemi adjunktus.
2025-06-17 |
Péchy Blanka-díjat kapott Mizsák Éva a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium magyar-történelem szakos tanára. A versenymozgalmak területén végzett kimagasló munkájáért, eredményes tehetséggondozó tevékenységéért, városa, Sátoraljaújhely kulturális életében betöltött szerepéért tüntette ki Mizsák Éva tanárnőt a Kazinczy-díj Alapítvány és az Anyanyelvápolók Szövetsége.
2025-06-17 |
Az 1800-as években érkeztek az első utazók Parajdra, akik kalandregénybe illő módon nézhették meg a sóbányát. A turizmus azóta folyamatosan fejlődött, bővült Parajdon. A közelmúltban már évi 600 ezer látogatója volt a sóbányának. De mi lesz most, hogy a Korond-patak vize elárasztotta a bányát? Ezekről beszélgettünk Horváth Alpárral, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi kihelyezett Tagozatának egyetemi adjunktusával, igazgatójával, geográfussal, idegenvezetővel.
2025-06-17 |
„Laborvarázs – amikor a mese életre kel” - rendhagyó, kísérletezős könyvbemutató és író-olvasó találkozó volt nemrégiben Szegeden. Általános iskolás gyerekek, Bodor Attila íróval, a nagy sikerű A ló, aki édességet tüsszentett, Az elképesztő kelkáposztafőzelék, A tél menyasszonya kötetek szerzőjével találkozhattak a Somogyi Könyvtár gyermekrészlegén.
2025-06-17 |
Ma az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákrádiósaival beszélgetünk majd, annyak apropóján, hogy a közelmúltban a DUE diákújságíró egyesület médiapályázatán az általános iskolás kategóriában második helyezést értek el az iskolarádiók között.
2025-06-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt