Bán István-díjas Anda Kristóf, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium végzős diákja
- címlap
- /
- Bán István-díjas Anda Kristóf, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium végzős diákja
Bán István 1931-ben született Nyíregyházán. A Kossuth Lajos Gimnáziumban töltött évei alatt az iskolai hitoktatója erősítette benne hitbéli meggyőződését, így a debreceni teológiára jelentkezett. A nyíregyházi vasutas fiát a forradalom előtt 12 nappal avatták lelkésszé a debreceni nagytemplomban. Visszakerült szülővárosába, ahol segédlelkészként szolgált, majd egykori osztálytársa felkérésére a rádióban - a reformáció napján és halottak napján elmondott beszédeiért hat évre bebörtönözték. Innen 1962-ben szabadult - kegyelemmel. Ezután sem lett azonban szabad állampolgár, mert egyszerűen kitiltották Nyíregyházáról és az egyházi szolgálatból. Ezután Miskolcon telepedett le és alapított családot. Élete utolsó 10 évében – nagy betegen is – a Történeti Hivatalban és a Magyar Országos Levéltárban az egyházban működő ügynökök után kutatott. Emlékére a családja díjat alapított, amelyet idén Anda Kristóf, 12.B-osztályos tanuló nyert el.