Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért
- címlap
- /
- Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért
A tehetséggondozás területének legrangosabb elismerése, a 2013-ban alapított „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díj célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik a munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a fiatal tehetségek kibontakozásáért. A „Tehetségbarát Önkormányzat” kategóriában pedig azokat a helyi önkormányzatokat jutalmazzák, amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok útjának segítéséhez. Idén először olyan vállalatok is elismerésben részesülhetnek, amelyek professzionálisan támogatják a tehetségkibontakoztatási folyamatokat. A program szakmai koordinációját végző Nemzeti Tehetség Központ ügyvezető igazgatója, Sándor-Kovács Dóra nyilatkozik a részletekről.