Noha gyermekkorában nem részesült vallásos neveltetésben, kíváncsisága, érdeklődése hamar a nagyszülői házban lelt Biblia és az abban olvasott mondatok felé fordult.
Tovább...
Naponta 75 millió forintot csalnak ki bűnőzök Magyarországon gyanútlan emberektől úgy, hogy illetéktelenül férnek hozzá a bankszámláikhoz. Gyakran a bankjuk ügyintézőjeként...
Tovább...
Megjelent Kovács Krisztián református lelkész, teológiai tanár második kötete, amely a Bölcső és kereszt címet viseli. A könyvben imádságokat, meditációkat és gondolatotokat...
Tovább...
Rangos elismerést, vármegyei PRIMA Díjat érdemelt ki a „Magyar Sport” kategóriában győztes Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC). A díjat Rakaczki Zoltán elnök a 200...
Tovább...
Bemutattunk már néhány nyíregyházi középiskolát itt az Európa Rádióban a közelmúltban, hiszen most van itt az ideje a továbbtanulással kapcsolatos teendőknek: ki kell választani...
Tovább...
Lezárták azt a több mint 154 millió forint összértékű fejlesztéssorozatot, amely a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban valósult meg pályázati támogatással.
Tovább...
Több mint háromszáz konfirmációra készülő református fiatal vett részt a Nyírségi Református Egyházmegye által szervezett találkozón november 18-án Nyírbátorban. A református...
Tovább...
Nincs olyan év, amikor ne lenne hangos a sajtó a mezőgazdasági károktól. Hol az aszály, hol az import, hol pedig a kórokozók vagy a kártevők okoznak problémát. Most például a...
Tovább...
Európa bajnok lett Major Endre para-asztaliteniszező, S1-es kategóriában. 4 évvel korábban ezüstérmet szerzett az EB-n, most akkor riválisát sikerült legyőznie. Korábban volt...
Tovább...
Idén is több városban, több ponton gyűjt a rászoruló családoknak a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete Támogató Szolgálat, hogy a rászoruló családoknak...
Tovább...
Gaál Lajos ismert rimaszombati geológus, barlangkutató, természetvédő tartott vetítéssel egybekötött előadást a Miskolci Galériában. Gömörország természeti értékeit ismerhette meg...
Tovább...
A Debreceni Karitatív testület adománygyűjtő akciója november 13-án kezdődött. A munkatársak a Magyar Református Szeretetszolgálat dobozaiba várják az adományokat december 15-éig...
Tovább...
Tóth-Zele József labdarúgó 1956-ban disszidált, az SK Rapid Wien, a Red Star FC és az Atlético Madrid csapatában játszott, majd a Real Madrid utánpótlásedzőjeként tevékenykedett....
Tovább...
Egyre növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában a Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint. A 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy...
Tovább...
Az ünnepi istentiszteletet közgyűlés előzte meg, ahol bemutatták a lelkészszentelésre jelentkezett hat lelkipásztort, majd ezt követően a közgyűlés alkotó tagjai egyhangúlag...
Tovább...
Egészségügyi-, szociális- és oktatási ágazat is várja a tanulókat a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Technikum és Kollégiuma. Vargáné Nemes Ildikót, a Zay Anna Technikum...
Tovább...
Nagykálló városstratégiai bizottságába választották külsős tagként Jónás Sándort, aki a Nagykállói Vár- és Örökségvédő Alapítvány elnöke az alapítvány és a Várbarátok körének...
Tovább...
November 3. füstmentes világnap, amely 2023-ban november 16.-án, azaz a tegnapi nap folyamán valósult meg. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére a nap különböző...
Tovább...
A Miskolci Egyetem támogatásával az országban elsőként a borsodi vármegyeszékhelyen jött létre több mint két évvel ezelőtt a PM-monitoring, a levegőben lévő szállóport mérő...
Tovább...