Az ünnepi menet az aratókoszorúval hat órakor indult a Városháza elől és utána néhány perccel érkezett meg a Szent István térre. Veres Pál ünnepi beszéde után a történelmi...
Tovább...
A Hortobágyi Nemzeti Park az ország első nemzeti parkja, melyet 50 évvel ezelőtt nyilvánítottak védetté. Az igazgatóság a jubileumi programsorozat egyik kiemelt állomásaként a...
Tovább...
A Tritonus gitártrió adott koncertet a Zempléni Fesztiválon, a sátoraljaújhelyi Kávéuzsonnán. Az együttes tagjai szenvedélyes előadók, akik több nemzetközi verseny győztesei....
Tovább...
Idén is megrendezték Hercegkúton a hagyományos, immár 13. alkalommal megrendezett nemzetiségi pincefesztivált. Ezen a rendezvényen a német gyökerekkel rendelkező település minden...
Tovább...
Azokon a parcellákon, ahol a tavalyi év szerint csak kevés védelmet nyújtottak idén is a szőlőnek csekély mértékű hozamra számíthatnak a gazdák. A szakemberek szerint ahol mindent...
Tovább...
Az idei megmérettetésre a karmestereket várták. A világ minden tájáról 300 videós jelentkezés érkezett, ebből 38-at választottak ki, akik három lépcsőben mutathatják meg tudásukat...
Tovább...
A Szinva Örökség Napok a Miskolc múltjában, jelenében és jövőjében is meghatározó szerepet játszó, a városon mintegy 20 kilométeren át kanyargó patak nevét választotta védjegyéül...
Tovább...
Még 2017-ben vetődött fel a gondolat, hogy szükség lenne egy református imakönyvre. Így hozzálátott a munkához és a 2018-as esztendő minden napján papírra vetett egy-egy imát-...
Tovább...
Farmeros lelkészek találkozója címmel szerveztek előadást idén a Panyola Feszten. A református templomban megtartott alkalomhoz több református lelkipásztor csatlakozott. A...
Tovább...
Megnyitotta kapuit a 32. Farmer Expo mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár Debrecenben. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Agrár Campusán augusztus 17 és 20-a...
Tovább...
Feloldjuk a képernyőt, odaérintjük a telefonunkat a terminálhoz, egy rövid hangjelzés és már végeztünk is a vásárlással. Az információs és kommunikációs technológia vívmányai,...
Tovább...
Augusztus 19-én a Budai Várban ünnepli az államalapítást közös rendezvényén a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház, ahová a miskolci...
Tovább...
A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulói is jó eredménnyel zárták az érettségit. A ponthatárok tudatában sokan sok féle irányba mennek tovább tanulni....
Tovább...
Minden eddiginél nagyobb látogatottságot regisztráltak a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolában az év első hat hónapjában. A különböző erdőpedagógiai foglalkozásokon...
Tovább...
A DSZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium sztárszakmájáról, a gépész technikus képzésről Levcsenkoné Ökrös Tünde mérnöktanárral beszélgettünk.
Tovább...
A Hortobágyi Nemzeti Parkot fél évszázaddal ezelőtt nyilvánították védetté. Hosszú előkészítés, komoly természetvédelmi munka és széleskörű összefogás eredményeként ezzel...
Tovább...
Családi sétarepülő hétvégét szervez Mezőkövesden a Klementinának nevezett egykori katonai repülőtéren bázis a Bükk-Mátravidéki Aeroklub. A korábban Miskolcon működő...
Tovább...
Az 1942-ben felszentelt épület sokáig nem templomként funkcionált, majd a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonába került, de csak tavaly év végén (az Orando et Laborando...
Tovább...
Akár talajjavító anyagként is beforgathatóvá válhat a sok kellemetlenséget okozó vörösiszap, legalábbis annak a kutatásnak az eredményeként, amelyet a Szegedi Tudományegyetem...
Tovább...