A kiállításon lévő háromszáz asztalon lényegében a világ minden részéből láthattak az érdeklődők különböző érdekes ásványokat és ékköveket. A látogatók megtekinthették az év...
Tovább...
at év szünet után, az Amigéleken.hu folytatja beszélgetéssorozatát Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből címmel. Az esemény időpontja 2023. március 22-e,...
Tovább...
Játékos pénzügyi élményeket nyújt a PÉNZ7 Miskolcon is. A programra iránt idén is nagy az érdeklődés, ezúttal a borsodi megyeszékhely 24 iskolája regisztrált, mintegy 3575...
Tovább...
Megtartották Debrecenben a 28. Kardiológiai Napokat. Az eseményen az ország vezető kardiológusai osztották meg tapasztalataikat a DE Klinikai Központ Kardiológiai Klinikájának...
Tovább...
A 9 milliárd forintból megvalósuló épületkomplexum a tervek szerint októberre készül el. A 4400 négyzetméteres oktatási szárny a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni...
Tovább...
Az anyaegyház, Besenyőd mellett a leveleki az egyik legdinamikusabban fejlődő gyülekezet. 25 évvel ezelőtt templomot építettek, amelyet azóta korszerűsítettek is, most pedig...
Tovább...
Elmondása szerint a gyermekkor is tükröződik munkában. Kavicsok, fém, vas és festék. Csak töredéke annak az alapanyagnak, melyet a művész használ. A szobrok és képek installációk...
Tovább...
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi Regionális Mentőszervezetével több területen is együttműködésre lépett. A közlekedési társaság csak az...
Tovább...
Az Andrássy uradalom egykori központjában, a ma Szlovákiához tartozó Tőketerebesen nyitotta meg ünnepélyes keretek között az Andrássy 200 emlékévet Szamosvölgyi Péter,...
Tovább...
Míg a 2021-es évben rekordtermést, ezzel együtt rekordbevételt értek el a gazdák, addig a 2022-es aszály pont az ellenkezőjére fordította a jövedelmezőséget.
Tovább...
Több éve húzódik a kállósemjéni görögkatolikus templom felújítása, de most már jó ütemben haladnak a munkálatok – a templomkülső elkészült - tudtuk meg Orosz István Árpád...
Tovább...
Ha a magyar könyvnyomtatásról beszélünk, akkor túlnyomórészt az akkor népszerű hazai krónikák és a biblia népi nyelven történő megjelenéséről van szó. Elterjedése pedig leginkább...
Tovább...
A sportoló a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2022. évi ünnepélyes díjátadó gáláján vehette át az elismerést. A 2022-es évben komoly teljesítményt nyújtott, hisz az U23-as...
Tovább...
Van kormányzati szándék egy átfogó népegészségügyi program kidolgozására Magyarországon- mondta Ádány Róza a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának alapító dékánja az Általános...
Tovább...
A 12. helyen a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum található míg, a 46. helyen pedig a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum. A rangsort objektív mutatók alapján...
Tovább...
14 évesen játszott először téttel, első alkalommal rögtön a tétje ötvenszeresét nyerte meg, és ettől persze rögtön úgy érezte, megváltozik az élete, tanulnia sem kell, csak minden...
Tovább...
Négy hónapja dolgoznak részben home office-ban, részben egymást váltva a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár központi épületében a könyvtárosok, akik az...
Tovább...
A magyar asztrofotósok legjobb 100 alkotása közé került be Dudás László tűzoltó alezredes, Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltósági főfelügyelő, Színes Hold című alkotása. Művét a...
Tovább...
A Debreceni Református Kollégium Múzeumának munkatársai évfordulókhoz és március 15-éhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják az osztályokat és csoportokat.
Tovább...