2025-05-23 |
...
Elsőre meglepőnek tűnhet, de voltak református gyökerei, példái, szófordulatai a magyarországi kommunisták történetének. A tagok, de akár a politikusok között is találunk olyanokat, akiknek egyértelműen református gyökereik vannak - ilyen például Nagy Imre mártír miniszterelnök.

Említhetjük Tildy Zoltánt is, aki ugyan kisgazda képviselő volt, később köztársasági elnök volt, de politikai szereplőként egy hidat képviselt a kommunista párt felé - épp ezért tölthetett be magas pozíciót. Papp István történész megírta a hazai kommunisták 70 éves történetét, most pedig arra teszünk kísérletet, hogy néhány fontos dologról beszéljünk, de már itt hangsúlyozva, hogy - már csak az időkeret miatt is - ezt közel sem a teljesség igényével tesszük. Mai vendégem tehát Papp István történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos főmunkatársa.

Kiemelés:
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt