Miskolc városa és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezték a versenyt immár tizenharmadik alkalommal. Az ifjú szónokoknak az első feladata az volt, hogy 5 percben foglalják, össze miben látják a boldogságot. Ennek a kidolgozásához a szervezők Vörösmarty Mihály Merengőhöz című versét adták alapul. A második feladatban a versenyzőknek rögtönözniük kellett egy a versenyen húzott témáról. A versenyen kilenc középiskolás és gimnazista vett részt.