Várják az önkéntes tűzoltók jelentkezését Felsőzsolcán
- címlap
- /
- Várják az önkéntes tűzoltók jelentkezését Felsőzsolcán
Felsőzsolcán már az 1800-as évek végén is működött ilyen szervezet, ám 2013-ban, támogatottság hiányában, megszűnt. 10 év kihagyás után hamarosan ismét működik majd a Felsőzsolcai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, melyet a miskolci székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség is támogat. A következő percekben megtudhatják, mi az önkéntes tűzoltók feladata, és azt is, hogy milyen formában segítik, egészítik ki a hivatásos tűzoltók munkáját. Havas Nándor, a Felsőzsolcai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke rádiónknak elmondta, várják az önkéntesek jelentkezését, hiszen nagy szükség van rájuk a településen.