Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A nyári népszokások már az aratással kapcsolatos szokásokról, hagyományokról szólnak. Az időjárás figyelése, a sikeres aratás állt a középpontban. Ebből kifolyólag csak az aratóbálok adtak alkalmat a mulatságra.
Emellett a Nyári Egyetemi Játékokon is részt vett a gátfutó. Itt a döntő óriási küzdelmet hozott és végül öt ezred másodperc választotta el Tóth Annát az aranyéremtől.
Az Ország kenyere cím idén is Hajdú-Biharban marad. A Magyar Pékszövetség immár 14. alkalommal hirdetett versenyt augusztus 20-ára, az Államalapítás ünnepére készülve. A pékségek három kategóriában jelentkezhettek: a hagyományos Szent István napi kenyér, az Innovatív kenyér és a Sétáló sütemény.
Nehéz lenne úgy beszélni a Nyíregyházi Televízió történetéről, hogy ne említenénk meg Boronkay Ferenc nevét. Több mint harminc évet töltött el a csatornánál, és stúdióvezetőként vonult nyugdíjba idén nyáron. A televízió negyven éves történetében több mint harmincszor nyerte el a rangos Helyi Érték Díjat – ez is mutatja azt az elkötelezett munkát, amely mögötte áll.
Nyolc fiatal szalakótát vittek ki Litvániába, ahol mintegy negyven egyed természetes élőhelyekre történő kibocsátásával szeretnék a faj állományát növelni. Mindezt elsősorban állatkerti körülmények között szaporított példányokkal valósítják majd meg a szakemberek. Az akció sikerességéhez ugyanis nélkülözhetetlen a stabil populációkból származó – genetikailag megfelelő – forrásegyedek begyűjtése.
A közösség ereje ismét megmutatkozott! A Bujért Közösen Egyesület is részt vett az elmúlt héten megrendezett gávavencsellői Krumplifesztiválon, ahol nemcsak jelen voltak, de értéket is képviseltek. Mai vendégünk Harkály Gyula, az egyesület elnöke, aki mesél nekünk arról, hogyan sikerült önerőből létrehozniuk egy Tájházat Bujban, és milyen programokkal töltik meg azt. Egy kis település, nagy összefogás – erről szól mai riportunk.