Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Szeptember 20-án első alkalommal rendezték meg a Borsod-Gömöri Ifjúsági Napot Kazincbarcikán. A rendezvényt a Tompa Mihály Református Általános Iskolában a Borsod-Gömöri Egyházmegye öt gyülekezetének (Alsózsolca, Bőcs, Hét, Kazincbarcika-Felső, Nemesbikk) szervezésében tartották meg.
Véget ért a 3. Ars Sacra miskolci fesztivál, amely egy héten át 60 rendezvénnyel, 600 közreműködővel várta a miskolci közönséget. Lévay József születésének 200. évfordulójára emlékezett az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület. A műsorban közreműködött Hangóné Birtha Melinda, az avasi református gyülekezet lelkipásztora, akit a program után a fesztivál értékelésére kértünk.
Új templomot építettek a nyárádszentbenedeki reformátusok. A Marosvásárhelytől 10 kilométerre fekvő településen a korábbi templom állapota folyamatosan romlott, és bár próbálták azt megmenteni, de a szakemberek végül kimondták, menthetetlen az épület.
Három istentiszteleten szolgáltak fiatalok szeptember 21-én, vagyis a mögöttünk hagyott vasárnap a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben. Az ifjúság szolgálatának évében ezen a napon a fiatalok aktív részesei és megszólalói lehettek az istentiszteleteknek.