Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Képregény és a digitális nemzedék címmel tartott szakmai konferenciát a Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Kommunikációs Kutatócsoportja. A rendezvényen a téma magyarországi szakemberei ismertették kutatásaikat, illetve az érdeklődők betekintést kaptak a képregénykutatás aktuális kérdéseibe is.
Hosszú és alapos előkészítő munka, valamint a megfelelő jogi eljárások lezárását követően megkezdődik Miskolc ikonikus épületének, a sokak által Avas Szállóként ismert Korona Szállónak a teljeskörű felújítása, illetve a Mathias Corvinus Collegium Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei tehetséggondozó központ kialakítása.
Mitercsákné Csatlós Tündével, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általánois iskola tanítójával beszélgettünk annak apropóján, hogy idén is a legtöbb diák a Jókaiból vett részt az olvasólétra programban, amelynek az a célja, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást.
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum 26-án este várja a látogatókat, míg másnap 27-én délelőtt a Szinva-teraszon Science terasz néven szerveznek programot. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a tudományt a fiatalokhoz, és megmutassa, milyen izgalmas lehet a kutatói pálya.
Új nevet kapott az egykori és felújított Borbarlang, elindult a kihelyezett egyetemi képzés a városban, idén is sikeres volt a Biztonság napja elnevezésű program és az önkormányzat fizetőssé tett néhány parkolót Sátoraljaújhelyen.
Bizonyságtétel, zenei szolgálat, igeolvasás – ebben jeleskedtek azok a fiatalok, akik a mögöttünk hagyott vasárnap az ifjúság szolgálata vasárnapján istentiszteletről istentiszteletre jelen voltak Nyíregyházán, a városi református közösségben.