Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Öt felújított tanösvényt adtak át Mikóházán. A közös túrázással egybekötött eseményen Gógh András polgármester elmondta: három évvel ezelőtt szembesült az önkormányzat azzal, hogy a községtől három kilométerre található, mintegy két évtizede átadott Fekete-hegyi kilátó állapota jelentősen leromlott. Ekkor döntötték el, hogy a zempléni Hegyköz szívében megbúvó település környékén korábban kijelölt tanösvényeket áttekintik, észszerűsítik és felújítják.
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma most lezárult idei felvételi időszaka eredményesen volt. Három 30 fős osztályt tudnak indítani a következő tanévtől, és néhány fennmaradó hely van még azok számára, akik fellebbezés útján kerülnek be. Sokat tettek azért, hogy népszerűsítsék a csaknem fél évezredes múltú iskolában a különböző tagozatos képzéseket.
A Szatmári Református Egyházmegyében egyre többen ismerik fel, hogy nem mindegy, a gyerekük honnan indul, milyen képzést kap, mennyire stabil az a tudás, amelyet elsajátít, és hogyan lehet arra a későbbiekben alapoznia, a Kölcseybe jelenleg négyszáz diák jár, mintegy negyvenhét településről – mondta az Európa rádiónak Szarkáné Balogh Katalin fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda főigazgatója.
675 milliárd forintnyi beruházás halaszt el a kormány - jelentette be a közelmúltban Varga Mihály pénzügyminiszter. De mit jelent ez az elhalasztás? Miért van erre szükség? Mit jelez ez a magyar gazdaság állapotáról? Karsai Gábor közgazdásszal, a GKI vezérigazgató-helyettesével ezekről is beszélgetünk, ahogy szó lesz az infláció idei alakulásáról is.
Május elsején számtalan magyarországi településen majálisoztak az emberek. A miskolci Veterán autósok klubja Mezőkeresztesre látogatott. Atagok és autóik felvonuláson vettek részt, majd kiállítás színesítette az eseményt. Több mint 100 motor és több mint 20 négykerekű szelte a település útjait. Skodák, Wartburgok, Ladák, Moszkvicsok, Volkswagenek, Mercedesek gurultak a lakók és a közönség legnagyobb örömére.
Balogh Artúr, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke már három évtizede segíti a romákat a szabolcsi vármegyeszékhelyen. Az elnök rádiónknak elmondta, büszke arra, hogy itt a városban is több olyan roma szakember, diplomás vagy éppen művész él és alkot, aki szép sikereket ért el és sokat tett a Nyíregyházi közéletért.