Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Néhány nappal ezelőtt a Dunántúlon mutatkozott be a NyE-en működő, a pedagógusképzésben fontos szerepet betöltő Lego stúdió. Közép-Kelet-Európa első olyen fejlesztőszervezetéről van szó, amely a lego kockákra építve, a játékos tanulás élményén keresztül épít hidat a modern technológia és a pedagógia közé. Erről beszélgetünk a most következőkben Szabó József Mihály szakmai vezetővel.
Lezárult a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat látáskorrekciós szemüvegek beszerzését támogató újabb pályázata. A program két részletben valósult meg. 2025 elején 541, míg 2025 végén-2026 elején 460, nehéz körülmények között élő gyermek juthatott hozzá a számára szükséges okulláréhoz.
A hagyományokhoz híven május 11-én, Miskolc város napján ünnepi közgyűlést tartottak a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol Miskolc Önkormányzata kitüntető címeket és díjakat adományozott a város kiválóságainak. A díjazottak között szerepelt a DVTK siketlimpiai bajnok atlétája, Gál Nikolett is, aki Az év sportolója díj női kategóriájának győztese lett.
Molnár Viktóriát egészen kicsi gyerekkorától elbűvöltek a szavak, a történetek. Meg is tanulta őket helyesen, szépen elmondani. Számos versenyen, fellépésen van túl, legutóbb pedig felkerült a korona is eddigi munkájára. Esztergomban rendezték meg az egyetemisták szép beszéd versenyét, ahol a legjobb 15 közé jutott be.
A reformátusságból való értékek bemutatása- így jellemezték többen is azt az alkalmat, melyen „H2Ő- az élet vize” elnevezéssel -református utcai bizonyságtételre várták az érdeklődőket Felsőzsolcán a hétvégén. A H2Ő –a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a helyi gyülekezetek által szervezett utcai evangelizációs program.
Ritka és különösen összetett gyermekurológiai beavatkozás elvégzéséhez szükséges flexibilis URS-eszközzel gazdagodott a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekurológiai Osztálya.