Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Elismerő szavakkal méltatta a Magyar Akkreditációs Bizottság a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen folyó munkát. Az akkreditáció az egyetem, valamint mind a hat hitéleti képzés számára öt évre szól.
A B.-A.-Z Megyei Természetjáró Szövetség munkatársai a dél- Bükk turistaútjain változtattak. A Cserépváralja - Dobi-rét szakaszon ezentúl piros kereszt jelzés vezet, csatlakozva a meglévő Hór-völgyébe vezető piros kereszt útvonalhoz.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Bethesda Gyermekkórház és az UNICEF Magyarország. A lelki egészség ugyanis a szakemberek szerint nem kiváltság, hanem alapvető jog. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is.
A jubileum alkalmából kétnapos programsorozatot szerveztek a borsodi településen, melyen istentisztelettel, előadással és koncerttel emlékeztek a közösség csaknem félévezredes múltjára. Az évfordulóra a templom karzatán gyülekezettörténeti kiállítást rendeztek be, és egy öt állomásból álló tanösvényt is megnyitottak, ami az egykori ótemető kőből faragott sírköveit ismerteti meg a látogatókkal.
Mai adásunkban arról beszélgetünk Kovácsné Dr. Nagy Andrea szakgyógyszerésszel, a sárospataki pajzsmirigy betegek klubjának vezetőjével, hogy a pajzsmirigy alul, vagy túlműködés hogyan hat a babatervezésre, a várandósságra, a szülésre.
A Miskolci Önkormányzati Rendészet elmúlt évi tevékenységéről szóló beszámolót Miskolc Város Közgyűlésének képviselőtestülete a 2026. május végi közgyűlésen tárgyalta meg és fogadta el.