Használjunk erős jelszavakat
- címlap
- /
- Használjunk erős jelszavakat
Csáki Attila technológiai blogger az Európa Rádiónak elmondta, az biztos, hogy a könnyen hozzánk köthető jelszó nem megfelelő, mert egy kis szerencsével kitalálható. Így családtagjaink, gyermekeink vagy háziállataink nevét semmiképpen ne használjuk jelszónak. Sőt, kerüljük a leggyakoribb gyenge jelszavakat is, mint a Jelszo12345 és hasonlók. Bár ezek könnyen megjegyezhetők, de pont ugyanannyira könnyen feltörhetők is.
Tehát a jelszó kiválasztásakor törekedjünk arra, hogy az legyen elég hosszú és bonyolult. Minél több karakterből áll a jelszavunk, annál nehezebben lehet feltörni. A szakemberek azt mondják, hogy egy 8-10 karakterből álló jelszó már megfelelően erős lehet. Természetesen ez csak akkor igaz, ha a fentiek szerint választjuk meg a karaktereket. A legtöbb bank és nagyobb szolgáltató már nem is engedélyez ennél rövidebb jelszót beállítani a fiókunkhoz.
Az is fontos lehet az erős jelszó elkészítéséhez, hogy a kis- és nagybetűket vegyesen, váltakozva használjuk a megadott jelszóban, hiszen így még nehezebb dolguk van a robotoknak a jelszó feltörésével.
Minden felülethez használjunk külön-külön jelszavakat. A séma persze lehet ugyanaz, a kis- és nagybetűket variálhatjuk ugyanolyan szisztéma szerint, de cseréljük le azokat más karakterekre. Ha véletlenül mégis nyilvánosságra kerülne a jelszavunk valamelyik felülethez és mi ezt használtuk több helyen is, akkor gyakorlatilag minden fiókunkba bejuthatnak illetéktelenek. Nem érdemes ezt megkockáztatni, inkább használjunk külön-külön jelszavakat, és ezek megjegyzése még agytornának is kiváló lehet.