Javában tart a Szolnok melletti Alcsi-Holt-Tiszán az inváziós teknősfajok befogása. A természetvédelmi szakemberek csapdákat helyeztek ki a vízpart környékén. Az akció célja, hogy megvédjék Magyarország egyetlen őshonos teknősfaját, a mocsári teknőst, amely egyre nagyobb veszélybe kerül a betelepített vagy szabadon engedett idegen fajok miatt.
2025-04-24 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület fotópályázatot hirdetett „Debrecen és szakralitás” címmel.
2025-04-24 |
Új határon átnyúló fejlesztési projektet indított el a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete és a Vajdasági Vöröskereszt. A program célja, hogy fejlessze a reagálási képességet katasztrófahelyzetekben. Keretében új applikációt fejleszt a két szervezet, eszközöket szereznek be, illetve képzéseket, táborokat szerveznek munkatársaiknak és az önkénteseknek.
2025-04-24 |
Több évtizedes múltra tekint vissza az ökumenikus országos szavalóverseny, amelyet a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban tartanak évről évre. Idén egybeesett a költészet napjával, így a versek interpretálása mellett a költészethez kapcsolódó egyéb programok is zajlottak a középiskolában. Homoródi Antalné igazgatóhelyettest kértük összegzésre.
2025-04-24 |
A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara negyedik alkalommal rendezi meg Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatát április 15. és május 30. között.
2025-04-24 |
A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári tagozatát adományozta a betegek iránti nagy empátiával végzett gyógyítómunkája, a bodrogközi térség ügyeleti ellátásának megszervezésében vállalt szerepe, Révleányváron és Lácacsékén vállalt közéleti tevékenysége elismeréséül Dr. Salamon Sándornak, Lácacséke, Semjén, Nagyrozvágy, Kisrozvágy, Dámóc községek háziorvosának, Révleányvár volt polgármesterének, Lácacséke önkormányzati képviselőjének.
2025-04-21 |
A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez számos népszokás és hagyomány kötődik. A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent.
2025-04-21 |
A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Ilyenkor Jézus feltámadását ünneplik szerte a világon. A református egyházban, ahogy más keresztény felekezetekben is, a Húsvét központi jelentőségű esemény, amely a megváltás és az újjászületés üzenetét hordozza. A Húsvét tehát a református egyházban nem csupán egy ünnep, hanem a hit megújulásának és megerősítésének ideje. Az ünnepről, annak üzenetéről Hangóné Birtha Melindával, a Miskolc-avasi református gyülekezet lelkipásztorával beszélgetünk a következő percekben.
2025-04-21 |
Több mint 2 évtizedes múltja van a Debreceni Egyetem Állásbörzéjének és Karriernapjának, amely most ismét megszervezésre került. Az esemény népszerűségét jelzi, hogy az elmúlt években már ősszel és tavasszal is megrendezték a találkozót, ugyanis több mint 2 ezer diák érdeklődik alkalmanként a munkalehetőségek iránt. Idén 66 cég mutatkozott be, a kis, közép és nagyvállalatok mellett a katonaság, a rendőrség és a kormányhivatal is kereste a leendő munkatársakat.
Széles körű összefogással szerveztek családi- és gyermekprogramot Lácacsékén. A nehéz sorsú bodrogközi településen az önkormányzat egyházi- és civil szervezetekkel összefogva igyekezett egy olyan rendezvényt létrehozni, amelyet áthat a húsvéti ünnepkör közelsége, de sok színes szórakozási lehetőséget is kínál.
2025-04-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt