Jászai Csongor a SKI GP 3-ban győzelemmel kezdte az idényt az Európa Bajnokság első fordulójában. A Lengyelországban megrendezett esemény után a sorozat július 4-e és 6-a között a portugál Mirában folytatódik.
2025-06-12 |
Sírt, de nem gyászolja a parajdi sóbányában jelenleg vízben úszó kalandparkját Nagy Levente. A vállalkozó résztulajdonosa volt a különleges létesítménynek, amelyet ha lehetősége lenne rá, akár újra is építene.
2025-06-12 |
Sport, példamutatás, rugalmasság, maximalizmus és csapatépítés –összhangban kell lennie, csak így lehet a digitális kor felnövekvő generációjára hatni- vallja a Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett Bártfai Krisztián. Ebben az évben is átadta díjait, elismeréseit miskolci lokálpatrióták számára az önkormányzat május 11-én, a város napján. Miskolc város pedagógia díját az idei évben Bártfai Krisztián kapta. Az üzleti világból hat évvel ezelőtt érkező edzői képesítéssel rendelkező utánpótlás Meafc röplabda edző szerint a lényeg a motiváció.
2025-06-12 |
Korábban az Emisszió Egyesületnél alkotott maradandót Tömöri László. Most pedig a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusaként részesült elismerésben. A közelmúltban vehette át Bajnay Kornél Miklós igazgatótól a 2024/2025-ös tanévben nyújtott munkájáért járó kitüntetést.
2025-06-12 |
A Hungarikumok Gyűjteményébe került a csárda, amely hagyományosan Magyarországra jellemző, a kora újkortól szálláshelyként és vendéglátóhelyként is üzemelő, a mai napig létező vendéglátó-ipari egység, komplexum - így szól az Agrárminisztérium sajtóközleménye. Debrecen környékén is számos csárda található, ezek közül a leghíresebb a Kilenclyukú-híd lábánál több mint 300 éve álló Hortobágyi Csárda, ahol a hagyományos pusztai ételek mellett csárdamúzeum is várja a betérőket.
2025-06-12 |
A 46. zsoltár magyarázatát hallhatják Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztortól.
2025-06-12 |
Áldozatsegítő szakjogászképzést indít a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az Igazságügyi Minisztérium szakmai támogatásával. Az országban egyedülálló kurzust hivatalosan az igazságügyi tárca és az egyetem közötti együttműködési megállapodás kibővítésének ünnepélyes aláírásán jelentették be.
2025-06-11 |
A Monostor téren megtartott alkalom az igehirdetésen túl valóban találkozó volt, ugyanis az ország minden részéből érkeztek különböző felekezetű érdeklődők. Az ökumenikus rendezvény célja a közösségépítés és az evangélium hirdetése. A lelki feltöltődés mellett a gyerekek számára bibliai játékok és ugrálóvár is biztosította a szórakozást. Bizonyságtevések, a Sajósenyei Fogyatékos otthon lakóinak szolgálata, a sok szeretettel készített sütemény és a híres Boldvai limonádé tette tartalmassá és felejthetetlenné a rendezvényt.
2025-06-10 |
Játszóteret kaptak a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Magvető Gyógypedagógiai Általános Iskolája tanulói. A nagyrészt adományokból megépült játszóteret az intézmény diákjai már birtokba is vették. A miskolci iskolában jelenleg 34 speciális nevelési igényű gyermekek tanul négy évfolyamon. Az összeg, amelyből a játszótér épült kétharmad részt adományokból, miskolci vállalkozók, kollégák, szülők, családok és a barátok segítségével gyűlt össze.
2025-06-10 |
Jubileumi táncházat szervez Kiss Ákosné Gonda Erika, Barsi Csaba és Dozsnyák Péter számos együttműködővel, abból a célból, hogy közösen idézzék fel a miskolci táncházak múltját. A rendezvény június 14-én 17 órakor kezdődik a Gárdonyi Géza Művelődési Házban.
2025-06-10 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt