A kémia tantárgyból évek óta minden esztendőben komoly versenysikereket tudnak felmutatni a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjai és nyilván ezek...
Tovább...
Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, így a miskolci adózók számára is május 20. Az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetek pedig már március 15-től érhetők...
Tovább...
A robotika a 21. században megkerülhetetlen, számtalan oktató program létezik, ahol az alapokkal ismerkedhetnek meg, akár már óvodás korban is a gyerekek. Élményszerűvé, játékossá...
Tovább...
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szenior Akadémiája immár 9. éve várja az 50 év feletti hallgatóságát. Az évek óta állandósult 120-150 résztvevővel zajló előadásoknak...
Tovább...
Mit jelentenek Kínának az USA vámjai? És mit szól a Kína-kutató ahhoz, hogy Szegeden gazdaságfejlesztési díjat kap egy kínai vállalkozó? Ezekről beszélgetünk mai vendégünkkel,...
Tovább...
Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Miskolci Galériában Rudolf Mihály Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly-díjjal kitüntetett építész és útitársai munkásságából. A miskolci...
Tovább...
Április 10.-én 14. alkalommal rendezi meg az eseményt a Nők a Tudományban Egyesület. Ezen a napon irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg a középiskolás...
Tovább...
A Miskolci Sportiskola hat atlétája vett részt a korosztályos Hegyifutó Magyar Bajnokságon, melynek Szentgál adott otthont. A versenyen sok sáros szakasszal is meg kellett...
Tovább...
Március utolsó hétvégéjén a Tiszáninneni Református Nőszövetség egyszerre négy helyszínen, Halmajon, Szerencsen, Mezőkeresztesen és Miskolcon rendezett konferenciát „Én, mi, ő -...
Tovább...
Az intézmény Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara magasszínvonalú szakemberképzésével és a tudományos eredmények gyakorlatba helyezésével segíti a...
Tovább...
Rézműves Csaba, az elmúlt év ősze óta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az elmúlt idöszak tapasztalatairól, és a pályafutása legfőbb...
Tovább...
Az idei 11. alkalommal megrendezett Bach Mindenkinek Fesztivál szervezői arra kérték az egyházközségeket, hogy március 16 és 31 között Johann Sebastian Bach korálljainak...
Tovább...
Több mint hétszázmillió forintból végezték el két református fenntartású intézmény energetikai korszerűsítését Szerencsen. A mintegy 550 diákot oktató Rákóczi Zsigmond Református...
Tovább...
A legzöldebb kórházat keresi legújabb pályázatában a Magyar Kórházszövetség. Célja, hogy elismerje és támogassa azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek elkötelezettek a...
Tovább...
Idén április 2-án rendezik meg a Miskolci Egyetem állásbörzéjét. A rendezvény a régió legnépszerűbb és legnagyobb szabású karrierprogramja, ami alkalmat nyújt az egyetemi...
Tovább...
Az egyetemi istentisztelet keretében adták át a protestáns gályarabper 350. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat díjait, amelyet a Sárospataki Református Hittudományi...
Tovább...
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ Gyakornoki- és...
Tovább...
Március 20–26. között rendezték meg Miskolcon a 22. Európai Parlamenti Modell 22. Nemzeti Ülését. A résztvevők hazánk jelentős nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező...
Tovább...
Egyre több helyen alkalmazzák a hazai termelők azokat a speciális magkeverékeket, amelyek nyárra virágzó rétként óvják és táplálják a talajt a szőlő sorközeiben, a gyümölcsösökben...
Tovább...