Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Áprilisban gyalog szeretné végig járni ugyanazt az útvonalat Szűcs M. Sándor tiszafüredi presbiter, mint amit egykor a protestáns gályarabok is megtehettek. Korábban stoppal már megjárta ezt az utat, de most jobban át szeretné élni azt, amit a protestáns hithősök is megélhettek. Az útra komolyan készül: most gyermekeivel hegyet mászott és megkerülte a Tisza-tavat kerékpárral. Szűcs M. Sándor utazót, református presbitert kérdeztük.
„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több nyolcvan esztendő,…” -olvashatjuk a 90. zsoltár 10. versének első felében. Urunk megtartó kegyelmes szeretetének köszönhetően Tisztabereken, 2026. szeptember 6-án istentiszteletünk keretében 90. születésnapja alkalmából köszönthettük Bodó Elek testvérünket, aki egyházközségünk hűséges, szolgáló és áldozatkész tagja mind a mai napig - számolt be az ünnepi eseményről Gonda Viktor lelkipásztor az Európa Rádiónak.
Első alkalommal rendeznek PET Kupát a szlovákiai Latorca-folyón a bési polgármester, valamint segítői szervezésében. Zsiro Attila már több éve vesz részt a magyarországi PET Kupákon, a velük együtt lebonyolított Go Bodrog program során folyómentő központ is létesült Bésen.
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének célja a látássérült emberek mindennapjainak megkönnyítése, érdekeik képviselete, az önálló életvitel támogatása és egy befogadóbb társadalom megteremtése.
Megkezdte 496. tanévét a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem. Dr. Enghy Sándor rektor tanévnyitó beszédében az egyetem háza táján a nyári időszakban történteket is értékelte.