Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A szeretet parancsa az egyik legfontosabb számomra. Hogy egy adott szituációban, ne haragból, dühből döntsek, hanem maradjak a szeretet útján. Nem egyik pillanatról a másikra jön a rendszeres imaélet, idő kell ahhoz, hogy beépüljön az ember mindennapjaiba. Ha a családban együtt imádkoznak, akkor az az áldott csend állapota- fogalmazott az Európa Rádiónak Magyari Zoltán, a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség egyik presbitere, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy 2026. az Imádság Éve a reformátusoknál.
Nagy valószínűség szerint életet mentett a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportjának vezetője. Hegedűs Gábor otthon volt, amikor látta, hogy szinte a szomszédjából érkezett egy riasztás. Ismerve Debrecent, azt is tudta, hogy mire a mentők a helyszínre érnek, legalább tíz perc telik el, így jelezte, hogy megkezdik társával a vonulást...
Két rangos elismerésben részesült Dr. Kelemen Judit, a Miskolci Egyetem Sárospatakon élő habilitált egyetemi docense. A tanító alapszak szakmai koncepciójának kidolgozásáért Értékteremtési díjat kapott, Zeneművészeti kategóriában pedig a Miskolci Egyetem Kiváló Tudományos Szerzője elismerésben részesült.
2.5 év fejlesztés 3.5 év gyártás és tesztelés, 26 mérnök 35000 munkaórája, 10,5 tonna alapanyagból 156 kg kész alkatrész, 7600 dokumentum, és 58 közvetlen beszállító. Ezek a paraméterei a CO2M elnevezésű műhold alkatrészének, amely az Európai Űrügynökség Copernicus földmegfigyelő műholdja lesz, és amely az eddigi legnagyobb terméke a miskolci székhelyű Admatis Kft-nek.
1300 ember hunyt el és több mint 4000 ember még mindig eltűntként tartanak számon Nepálban az augusztus végi pusztító sárlavina miatt. Összesen 85 ezer ember életét érintette közvetlenül a katasztrófa, köztük 22 ezer gyermek szorul segítségre. Hidak, kórházak, iskolák és erőművek is elpusztultak.
A 2026-os Szatmár Határok Nélkül református találkozó szeptember 19-én Nagyecsedre várja az egész országból és a határon túlról érkező közösségeket. A találkozó a hit és a közösség mellett fontos szerepet biztosít a térség kulturális örökségének és hagyományainak bemutatására, megélésére és továbbörökítésére.