Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén, így a kezelése alá tartozó Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetben is, több éve elindult egy olyan projekt, amelynek célja a füves élőhelyek és az ezekhez kötődő fajok természetvédelmi helyzetének javítása. A program része a madarak szinkronizálása valamint az élőhelyek kezelése. Az uniós finanszírozással megvalósuló projekt részleteiről Habarics Béla a Hortobágyi Nemzeti Park őrszolgálat vezető-helyettese és a tájegység vezetője nyilatkozott az Európa Rádiónak.
Eseménydús évet zárt a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület – számtalan szakkört és egyéb foglalkozást tartottak tavaly, de emellett jónéhány alkalommal a nagyközönség előtt is megnyitották a Diósgyőri Alkotóház kapuit hogy a jeles ünnepek alkalmával népművészeti vásárral, mesterségbemutatókkal, és kézműves játszóházi foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Az már biztos, hogy a 2024-es évben sem fognak tétlenkedni. Az elmúlt évről, valamint az idei tervekről Gergye Zoltánnal, az Egyesület vezetőjével beszélgetünk.
Dr. Cseri Miklós a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója volt az előadója a Tokaj-Hegyalja Egyetem senior akadémiája keretében megrendezett legutóbbi rendezvénynek. A sárospataki öregdiák – mint elmondta – sokat köszönhet egykori alma materének, a valamikori Rákóczi Gimnáziumnak, a mai református gimnázium elődjének, amely komoly útravalóval látta el őt. Előadásában leginkább az általa csaknem 30 éve irányított Szentendrei Skanzen honismereti-néprajzi ismeretterjesztő küldetését ismertette.
Ebben a felvételi ciklusban is várja leendő hallgatóit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. A felsőfokú oktatási intézményekbe február 15-e a jelentkezési határidő, ez a DRHE esetében a nem hitéleti képzésekre, a tanító szakra igaz.
Az utóbbi években burgonyából és hagymából jelentkeznek a legnagyobb önellátási gondok Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy már a téli hónapokban jelentős importra szorul hazánk ezekből a zöldségfélékből. Ennek következménye a piacon tapasztalható áremelkedés. A legnagyobb gond a kedvezőtlen időjárás, de az európai piac nagytermelői, Lengyelország, Hollandia, Franciaország és az innen érkező import befolyásolja az árakat
A harci jármű nagy generációs váltást jelent a régi lövegekhez képest. 4-5 fős kezelőszemélyzet irányítja, akiket Tatán képeznek ki. Ehhez a kiképzéshez lehet csatlakozni a miskolci toborzó irodában is. Az új lövegről és a kiképzésről Csoma Gábor százados, a Miskolci Toborzó Iroda megbízott irodavezetője számol be.