Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság kezdeményezésére szerelhették fel rehabilitációs eszközökkel különböző osztályaikat egyes kórházak – közöttük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórház nyíregyházi, mátészalkai, fehérgyarmati és nagykállói tagkórháza is.
Január 20-án szervezi meg az idei első Egyháztáji vásárát a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség. A piac 8 és 12 óra között várja az érdeklődőket, egyelőre az eddig megszokott módon, azonban februártól minden vásár külön tematikát is kap. Emellett számtalan újdonsággal is készülnek a Leány utcai vásár szervezői, többek között honlapot indítanának, és létrehoznának egy egyesületet is.
Hosszú évek óta a ruhakészítés legapróbb fortélyaiba is bele lehet bárkinek tekintenie Fehérgyarmaton a városban élő és dolgozó Pótfiné Bartus Edit segítségével. Sokaknak sikerült nála az elmúlt évtizedekben jelmezt készíttetniük, kölcsönözniük, netán valamilyen ruhát varratniuk.
Rengei Georgina egy fiatal divattervező, aki már gyerekként rajongott a művészetért, de csak 24 évesen jutott el odáig, hogy irányt váltson és megvalósítsa álmát. Újra iskolapadba ült, hogy kitanulja a divatszakma csínját-bínját, majd létrehozta saját márkáját, a Rozmaring Hungarian Designt. Számára nagyon fontos, hogy egy ruhadarab - a használhatóságán túl - értéket közvetítsen.
Tavaly év végén második alkalommal tették közzé az ország legjobb technikumainak TOP100-as listáját. Több szempont szerint, az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatait is figyelembe véve állították fel a rangsort.
Számos infrastrukturális fejlesztés zajlott 2023-ban a Miskolci Egyetemen, melyek egy része még erre az évre is átnyúlt. Többek között a könyvtár teljeskörű felújítása vagy két kollégium átépítése.