„Magyar hadifoglyok a nagy háborúban”- címmel nyílt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézetének kiállítása a Déri Múzeumban. Minden magyar családot sújtott a hadifogság valamely hozzátartozója kapcsán, katonák, férfiak százezrei tűntek el a lágerekben.
2025-04-09 |
Egyházzenei szakmai nap és kurzus lesz április 11-én és 12-én az Érkeserűi Református templomban valamint a Debreceni Református Kollégiumban. A határon átnyúló kétnapos eseményen ingyenes karvezetői és orgonakurzusra is várják a résztvevőket Arany János és Sárosi Dániel vezetésével. Orgonabemutató, közös éneklés és kottabörze is szerepel a programok között.
2025-04-08 |
A szakemberek a 31. Növénynemesítési Tudományos Napokon vitatták meg a terület aktuális kérdéseit a Debreceni Egyetemen. A találkozón a magyar növénynemesítés és a hozzá köthető tudományterületek legfrissebb eredményeit mutatták be. A konferencián a biotechnológia és genomika, a génbanki kutatások a fajtakísérletek témakörében szó volt a kertészeti termesztés helyzetéről és a hazai zöldségvetőmag előállítás lehetőségeiről is.
A Református Pedagógiai Intézet idén is megrendezte, immár 4. alkalommal a CsodaGyerek Tehetségkonferenciát. Az országos találkozónak a Debreceni Református Egyetemi Templom adott otthont. Az fórum alcíme – „Fejleszd a tehetséget, a neki megfelelő módon”.
2025-04-08 |
A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának társulata nagy lelkesedéssel készült a premierre. A szereplők hitelesen, odaadással mutatták be a XIX. század végi, vidéki Anglia társadalmának karaktereit. Ezt az örök érvényű, máig aktuális történetet nem véletlenül zárta a szívébe a közönség, akár olvasta, akár filmen vagy színpadi változatban látta.
2025-04-08 |
A civil szervezet folyamatosan arra törekszik, hogy megújuljon akár eszközökben, akár ének repertoárokban is. Sikeres pályázatnak köszönhetően zenei és műszaki eszközöket tudtak vásárolni. A 20 főből álló férfi dalárda hetente tartja a próbákat a református imaházban, és készülnek a nyári fellépésekre. Paládi Pétert a Milotai Férfi Népdalkör Egyesület elnökét kérdeztük.
2025-04-08 |
A Fehérgyarmati Református Egyházközségben április 6-án, vasárnap orgonaavató hálaadó ünnepi istentiszteletet tartottak. A több mint 100 éves, két manuálos, 11 regiszteres hangszer teljes felújítását adományokból valósította meg a református közösség. Az orgona felújításának történetéről Dajka Csabát, a Fehérgyarmati Református Egyházközség vezető lelkipásztorát kérdeztük.
2025-04-08 |
A miskolci a Mathias Corvinus Collegium közönsége találkozhatott az íróval, akivel a Hunyadiakról, a regényírásról, a filmsorozatról és sok más érdekes dologról beszélgettek. Bán János (írói álnevén Bán Mór) Hunyadi című regénysorozata Hunyadi János életének és a Magyar Királyság XV. századi történelmének dicsőségekben és tragédiákban egyaránt bővelkedő korszakát idézi fel.
2025-04-08 |
Ismét Karrierfesztre várták az álláskeresőket a Miskolci Egyetemen. Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási állásbörzéjét, a KarrierFeszt-et 29. alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem. A rendezvény 1996 óta segíti a diplomás álláskeresőket.
2025-04-08 |
Dr. Hanusz Árpád, turisztikai szakember, a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei alapítója, korábbi elnökét kértük fel arra, hogy a 2025-ös turisztikai szezont elemezze, hogy mi várható az idei évben Magyarországon. Véleménye szerint a marketingre és a helyi kézműves termékekre, attrakciókra nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, hogy valóban vendégcsalogató legyen egy-egy település
2025-04-08 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt