A Sárospataki Református Kollégium különböző közösségi tereiben egy kiállítás és egy koncert várta az érdeklődőket. A nemzetek közötti kulturális program szervezője a sárospataki születésű, de főként Budapesten dolgozó Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész volt, akinek nevét Zemplénben a számos országból érkező zeneművészeket a térségbe csábító Crescendo Nyári Akadémia szervezése okán is jól ismerik.
2025-06-05 |
A Magyar Református Egyház keretein belül indult Kántorképzés 60 éves. A zsinati elnökség először 1965-ben, a Debreceni Református kollégiumban szervezett öt hetes kántorképző tanfolyamot Gárdonyi Zoltán vezetésével. Az oktatás a 70-es években központi javaslatra területileg differenciálódott és mára minden egyházkerületnek van saját kántorképzője.
2025-06-05 |
Elhelyezték a Víz Múzeuma virtuális alapkövét Tolcsván. A Víz Múzeumáért Alapítvány szervezésében megrendezett eseményen kiderült: a múzeum megvalósításának kezdeti lépései megtörténtek, hiszen az alapítványnak A Magyar falu Program sikeres pályázata révén sikerült megvásárolnia egy felújításra váró ingatlant, amiben kisebb munkálatok után az első kiállítást be is rendezték. A vízhez egyetemesen köthető tárgyak bemutatásán túl az idén harminc éves kiadó, a Zöld S Stúdió is kiállította múltjának három évtizedes emlékeit.
2025-06-05 |
Ebben az évben is átadta díjait, elismeréseit miskolci lokálpatrióták számára az önkormányzat május 11-én, a város napján. A Benkő Sámuel egészségügyi díjat az idei évben Domoszlai Tamás kapta.
2025-06-05 |
Jelenleg 10 millió köbméter víz van a parajdi sóbányában - mondja Timár Gábor geofizikus, az ELTE Geofizikai Tanszékének tanszékvezetője. Ez nagyjából 30-35-40 millió kádnyi víznek felel meg.
2025-06-05 |
Védettre csökkentené a szürke farkasok uniós védelmi státuszát a szigorúan védettről az Európai Parlament, legalábbis erről szavazott a testület nemrégiben strasbourgi plenáris ülésén. Mindez pedig lehetővé teszi a nagyragadozó állományának szabályozását akár vadászat útján is. Az Európai Bizottság szerint több mint 20 ezer farkas él Európában, populációik és elterjedési területük növekszik.
2025-06-05 |
Néhány hét múlva tartják a református hittan érettségieket. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban idén 10-en vizsgáznak majd református hittanból. De milyen tételekre kell készülniük? Miért csak szóbeli vizsga van? Vajon mi a mumus kérdés egy hittan érettségin? És hány százalékos lett Szabó Ákos intézményi lelkész saját hittanérettségije hajdanán?
2025-06-05 |
A sportolók felkészülését több sérülés és betegség is nehezítette, ráadásul Máténak és Botondnak az érettségi vizsgákra is összpontosítania kellett. Ennek ellenére a három fiatalember az első körben a cseh csapatot legyőzve, a legjobb 8 közé került. A negyeddöntőben a rutinos török együttes ellen sajnos már nem sikerült a győzelem.
2025-06-03 |
Ahogy a korábbi években, idén is rangsorolta és díjazta a felvételi eredmények alapján legjobban teljesítő középiskolákat a Debreceni Egyetem. A pályaorientációt ösztönző beiskolázási program része az intézmények elismerése, támogatása. Ezúttal már külön minősítették a gimnáziumokat és a szakképzőket, összesen 17-en vehettek át oklevelet, közülük 10-en pénzjutalmat. A részleteket megtudhatják Oláh Ilona összeállításából.
A jó Isten embereken keresztül dolgozik - ezt Szováta polgármestere mondta a hétvégén a Miskolc melletti Szikszón. Fülöp László Zsolt ezt a romániai államelnöki választások tekintetében jelentette ki.
2025-06-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt