Több mint 100 alkotó, több mint 500 tárggyal nevezett a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Virágzó Népművészet elnevezésű országos tárgyalkotó pályázatára.
2025-05-19 |
A Míg Megnövök Alapítvány, négyszeres akkreditált kiváló tehetségpont idén hetedik alkalommal rendezte meg Sóstón az „Olvasni nem ciki!” csapatversenyt, amely egy Kárpát-medencei szövegértési és szövegalkotási verseny.
0:00
0:00
2025-05-19 |
A Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola egyik szakoktatóját Rádi-Vastag Boglárkát elismerik és kedvelik mindazon diákjai, akik első szakmájuk megszerzésére törekednek éppen, de a másodszakmában lévők sem maradnak el az osztályában, mivel ezen tanulók az egyetemre is készülnek már. A képzésről és a közös munkáról, ami egy középiskolás és az oktatója között zajlik, Rádi- Vastag Boglárka pedagógust kérdeztük.
2025-05-19 |
Az Érték és Innováció Társaság tagjai több mint 10 éve végeznek takarítási munkát a Túr Nagyar környéki szakaszán. Kezdeményezésükre a vármegyéből, de akár messzebbről is érkeznek önkéntesek, helyi lakosok, helyi fiatalok. Székely Tünde alelnök rádiónknak elmondta: már mindenkiben tudatosult a Kis-Túr folyószakasz állapotának javítása , melyet a jövőben közös összefogással továbbra is erősíteni kell.
2025-05-19 |
Az egyházi oktatás határhelyzetei – ezzel a címmel rendezett kerekasztal beszélgetést a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Az esemény egyik felkért hozzászólója volt Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Általános Iskolájának és Diákotthonának igazgatója.
2025-05-16 |
Beiktatták május 10-én a Debreceni Kistemplom- Ispotályi Református Egyházközség új lelkészét, Porkoláb Andrást, aki 2021 nyarán érkezett a gyülekezetbe beosztott lelkipásztorként. Azóta megismerte az egyházközség működését, történetét. Úgy véli a legfontosabb, hogy hitében megerősödjön a gyülekezet, és csak ezután hívhat magához másokat is.
2025-05-16 |
Május elején a Miskolci Egyetem és a Földes Ferenc Gimnázium csapata a FIRST LEGO LEAGUE Challenge európai nemzetközi döntőjére Görögországba utazott.
2025-05-16 |
József Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és halála körül is találhatóak ellentmondások.
2025-05-16 |
25. alkalommal rendezte meg "Környezetismeret-környezetvédelem Csapatverseny" országos döntőjét a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. A 2024/2025. tanévben meghirdetett versenyre 306 csapat nevezett. Az országos döntőbe az írásbeli fordulókban legjobban teljesítő 20 csapat jutott be.
2025-05-15 |
Sikeresen zárult az általános középfokú felvételi eljárás. Idén több mint 88 ezer tanuló felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe. Csaknem 98%-uk sikeresen felvételt is nyert valamely általa megjelölt középfokú iskolába.
2025-05-15 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt