Idén a „Múzeum és divat” mottóval hívja felfedezőútra a közönséget. Az országos programsorozathoz a miskolci Herman Ottó Múzeum és intézményei is bekapcsolódnak. Hogy a borsodi vármegyeszékhelyen mi mindennel várják az érdeklődőket a fesztivál alatt.
A VI. MagdaFeszt négy napon keresztül, október 2-5. között várja a női témák, női fókusz iránt érzékeny közönséget Debrecenben a Csokonai Teátrumban, a Csokonai Fórumban, a Debreceni Református Nagytemplomban, a MODEM-ben és az Apolló moziban.
A XIII. Debreceni Népi Kézműves Fesztivál és az I. Regionális Mézeskalácsos találkozó programjaira várják az érdeklődőket hétvégén Debrecenben a Dósa Nádor téren.
Eszenyi Enikő meghívására Csengerbe „költözik” nyaranta Szilágyi Csenge. A kiváló színművész és szinkronhang örömmel látogat el a szatmári településre, hiszen nagyon szereti a hivatását.
Idén is megrendezték Hercegkúton a hagyományos, immár 13. alkalommal megrendezett nemzetiségi pincefesztivált. Ezen a rendezvényen a német gyökerekkel rendelkező település minden esztendőben a hagyományaiból, gasztronómiájából, valamint a helyi borászok nedűiből nyújt ízelítőt a látogatóknak.
Az idei Csillagpont református ifjúsági fesztivál Zánkán zajlott július 24 és 29 között. A kétévente jelentkező fesztivál számos kulturális, lelki és sport alkalmat kínált a keresztény fiataloknak, akik minden eddiginél nagyobb számban jöttek el.
Huszonkét borkóstolóhely, széles körű gasztronómiai kínálat és számtalan program. Ezeket nyújtotta látogatóinak a „nagykorúvá” vált, 18. Tolcsvai Borfesztivál. A rendezvény megnyitóján Bódisz Attila járt, ő készítette a következő összeállítást, amelynek elején Csoma Ernőt, Tolcsva polgármesterét hallják.
Elstartolt az idei, immár harminckettedik Zempléni Fesztivál. Mint korábban szóltunk róla, tavasszal komoly veszélybe került a három évtizedes múltra visszatekintő komolyzenei fesztivál léte, ami egy mecénás, dr. Sándor József jóvoltából, az önkormányzatok összefogása nyomán, valamint állami támogatásból végül mégis megvalósult. A nyitókoncerten beszélgettünk Hollerung Gábor fesztiváligazgatóval, művészeti vezetővel.
Idén negyedik alkalommal rendezik meg Eszenyi Enikő szakmai vezetésével a CSAK! Fesztivál és Workshop-ot, amely színes, minőségi szórakozást kínál és lehetőséget ad fiatal
tehetségek fejlődésére Csenger településén. Eszenyi Enikő főszervező 2023-ban Európa Színésze lett, aki nagy lelkesedéssel szervezte meg idén is az alkotótábort.
A vármegye értékei mellett sokszínű programok, egyedi kézműves termékek, különböző bemutatók, kiállítások, koncertek, komolyzenei és színházi produkciók, gyermekfoglalkozások, táncház, lovasok-íjászok népszerűsítették vidékünk kincseit.