25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyből
Az egészségügyi szakdolgozók hiánya nem csak az alacsony bérből fakad, sokan most mennek nyugdíjba, és vannak akik már külföldön dolgoznak.
2020-01-29 |
...
Hazánkban ezer lakosra alig hat ápoló jut, míg az uniós átlag meghaladja a nyolc főt, sőt Németországban ezer lakosra 12, míg Svájcban 16 ápoló jut. Az egészségügyi szakdolgozók hiánya nem csak az alacsony bérből fakad, sokan most mennek nyugdíjba, és vannak akik már külföldön dolgoznak.

Ráadásul nem csak az a baj, hogy kevés az ápoló, hanem az is, hogy nagyon leterheltek. Az sem ritka, hogy valaki havonta 40-60 túlórát kénytelen vállalni, még a másodállása mellett. Balog Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az elmúlt évek béremelése legalább arra jó volt, hogy a harmadik állásaikat leadták az ápolók, így a legtöbben már "csak" a főállásukból és a másodállásukból meg tudnak élni. A kamara elnöke szerint fontos, hogy népszerűsítsék a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, de emellett fontos, hogy  az egészségügyi szakképzésben és felsőoktatásban a hiányszakmát tanulók ösztöndíját nagymértékben emeljék. A részletekről Balog Zoltánt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökét hallják.

Kiemelés: Főoldali kiemelés
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt