Harminc induló közül második lett a magyar MarmotE csapat
Az amerikai védelmi minisztérium versenyén a szegedi csapat egy ponttal maradt le az első helyről
2019-11-24 |
...
Harminc induló csapat közül második helyezést ért el a magyar MarmotE névre keresztelt csapat az Egyesült Államokban, azon belül is egy Los Angelesben rendezett versenyen. A megmérettetés lényege az volt, hogy a mesterséges intelligenciát felhasználva olyan programot kellett alkotni, amely a lehető legtökéletesebben kezeli a rádióhullámokat a térben. A jelenlegi technológia ugyanis eddig nem tette lehetővé a lehetőségek kihasználását. Az amerikai védelmi minisztérium versenyén a szegedi Maróti Miklós matematikus vezette csapat egy ponttal maradt le az első helyről, de így is egymillió dollárt és hatalmas szakmai elismerést nyert el.
Kiemelés: Főoldali kiemelés



Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola