A visszérbetegség nem játék
A visszérbetegség szövődményeként trombózis következhet be.
2019-05-21 |
...
A visszérbetegség Magyarországon igen gyakori. A becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei. Visszere egyébként mindenkinek van, hiszen a visszér tulajdonképpen a vénát jelenti. A köznyelvben így helytelenül használjuk „visszeresség” kifejezést a vénák tágulatával járó visszérbetegség jelölésére.

Palásthy Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Érsebészeti Osztályának vezetője az Európa Rádiónak elmondta, a visszér rendszer betegségeinek döntő többsége az alsó végtagokon következik be, oka pedig az evolúcióban keresendő, mégpedig a felegyenesedett életmódban. A két lábon járáshoz az alsó végtag erei nem alkalmazkodtak kellőképp, és a láb vénás rendszerét a tartós ülő vagy álló helyzetben túlzottan megterheljük.

A visszér-betegség rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben szövődményként trombózis következhet be. A legfontosabb itt is a megelőzés. A visszeres megbetegedések kialakulásában az állandó megterhelés, az álló foglalkozás játszik szerepet, de nem elhanyagolható tényező az öröklött hajlam és a túlsúly sem. Helyes táplálkozással és testmozgással viszont lényegesen csökkenthető a kockázat.




Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt